Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeméttel zenélők

  • 2007. május 23.
  • humusz
Szeméten játszik egy nápolyi zenekar a környezetvédelem jegyében, mármint szeméthangszereken: háztartási hulladékokat szólaltat meg, vagy alakít át sajátos hangszerré. (2007. május 21.- MTI)
A Capone Bungt Bangt nevű együttes kezdetben Campania tartomány szemétgyűjtő kampányában vállalt aktív szerepet, mivel vezetője, Maurizio Capone eltökélt környezetvédő. A szemétgyűjtés közben azonban rájöttek, hogy a szétdobált bödönök, fémdobozok, műanyagpalackok, irodaszer-hulladékok, de még az üres joghurtos poharak, a szalámirudakat összefogó gumik, a fagylaltos dobozok is alkalmasak remek hangok kicsalogatására. "Hangszereiket" szeméttelepen, kukákban és az utcán gyűjtik, és a bőség zavarával küzdenek, mivel a Nápoly székhelyű tartomány naponta 7200 tonna szemetet produkál.

Maurizio szerint "kettős küldetésük van": egyfelől - mint a Panorama című olasz hetilapnak elmondta -, kihívást intéznek a zenei közeg merevsége ellen, másrészt pedig szeretnék felhívni a figyelmet a tragikus környezeti helyzetre azzal, hogy példát mutatnak a háztartási szemét egyik lehetséges újrafelhasználására.