Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeméthegyek műanyag palackokból: ez lehet a megoldás?

  • 2017. november 30.
  • PKata

lebomló_palackNem véletlenül tiltják be egyre több országban a plasztik zacskókat. De az italos palackok legnagyobb része is kőolajszármazékból készül, vagyis ugyanúgy a környezetet szennyező hulladék lesz belőlük, mint a zacskókból, ráadásul óriási mennyiségben. Ez utóbbira kínál megoldást egy francia feltaláló.

 A 41 éves Nicolas Moufflet olyan palackot gyárt, amely kizárólag környezetbarát növényi melléktermékből és állati hulladékból készül, vagyis eldobva sem szennyezi a környezetet. Márpedig az üvegek kilencven százaléka a szemétben végzi és nem a visszaváltóban. Moufflet, aki korábban hagyományos palackgyártó üzemekben volt vezető szakember, 2015-ben alapította meg a saját vállalkozását, a Lyspackagingot. És azóta is azon töri a fejét, hogyan lehetne a környezetet kímélő palackokban forgalmazni a kitűnő borokat, konyakokat, pálinkákat vagy üdítőket és ásványvizeket. A jelek szerint megtalálta a módszert.

lebomló_palack

A cukornád feldolgozásának fő melléktermékét, a kipréselt nádrostokat használja alapanyagként. Ezt persze importálni kell, főleg Afrikából és Indiából érkeznek a tengeri szállítmányok az Atlanti-óceán menti Charente-Maritime megyében lévő, mindössze 3500 lelket számláló kistelepülésre, Chaniers-be. Az ottani üzemben a növényi szálakból granulátumot alakítanak ki, majd a klasszikus üvegfúvásra emlékezető művelet kezdődik. A képlékeny, kémcsőszerű anyagot, fújással tágítják, formázzák. Így jön létre a „veganbottle”, amely az út szélére dobva is lebomlik, és nem terheli a környezetet- írja az AFP.

Persze Nicolas Moufflet egyelőre a hagyományos, tehát kőolajtermékeket tartalmazó, és nem a környezetbarát palackokra alapozza évi 600 ezer eurós forgalmú vállalkozását. Jelenleg a haszon nyolcvan százaléka a még nem lebomló, szennyező termékekből ered. De húsz százalék már a nem kártékony palackokból jön. Ezeket egyelőre nehéz megkülönböztetni a hagyományosoktól. De Moufflet erre is talált megoldást, szerves hulladékból származó anyagokkal színesíti a nem kártékony palackokat. Tervei szerint az üzleti haszon ráta hamarosan fordul, és nem sokára már a cég bevételeinek 80 százaléka a környezetbarát palackokból származik majd. Ez ma még csak álom, ráadásul csak egy nagyon kis cégről van szó. De Moufflet technológiája fontos lehet annak a környezeti katasztrófának az elhárításában, amelyet a feldolgozhatatlan műanyag hulladék okoz bolygónk mindegyik kontinensén.

 

Forrás: http://hvg.hu/kkv