Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemét kérdések

  • 2013. január 28.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A 2012. évi CLXXXV. törvény 2013. január 1-től új keretet adott a hazai hulladékgazdálkodásnak. Az EU hulladékokra vonatkozó irányelvét adaptálta, de ezen túlmenően számos új jogintézményt bevezetett és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás rendszerét is átalakította. A Gundel Étteremben tartott szakmai konferencián elsősorban az új jogszabályból adódó önkormányzati feladatokat tekintették át, de a termelőkre vonatkozó kötelezettségeket is.

A legnagyobb problémát az jelenti, nyilatkozta csütörtökön a greenfónak dr. Csepregi István, a Zöldjog Kft. ügyvezető igazgatója, hogy a hulladékszabályozásban a végrehajtási rendeletek nem születtek meg, és ezek hiányában nem születtek meg az önkormányzati rendeleteket, illetve nem módosították a meglévőket sem. Ráadásul a jelenlegi nagy közigazgatási átszervezés közepette (járási hivatalok megalakulása, az államosított iskolákkal kapcsolatos önkormányzati feladatok tisztázatlansága) el is törpül a hulladékkezeléssel kapcsolatos tennivalóknak az új előírásoknak megfelelő alkalmazása.

Az a tapasztalat, hogy amely önkormányzat saját céggel rendelkezik a hulladékos feladatokra, az sokkal inkább ismeri az új feladatait is, mint amely egy nagy céget bízott meg a hulladékkezeléssel. Ezek egyébként csak olyan vállalkozások lehetnek, amelyeknek az Országos Hulladék Ügynökség (OHÜ) hulladékgazdálkodási vagy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyt adott. A közszolgáltatók helyzete nem megnyugtató, hiszen éppen akkor bolydult fel ez a piac, amikor arra lenne szükség, hogy a lakossági eredetű hulladékgyűjtésben, hasznosításban a közszolgáltatók részt vegyenek. Ettől függetlenül is kérdéses, hogy a lakosság mennyire van fölkészülve a szelektív gyűjtésre, főként, hogy a háztartási veszélyes hulladékokat 2015-től már elkülönítetten kell gyűjteni.

Ami a cégeket illeti, a gyártóknak, forgalmazóknak lehetőségük van arra, hogy közvetítő szervezeteket hozzanak létre, amelyek – némiképp hasonlóan a korábbi koordináló szervezetekhez – díj ellenében átvállalják, hogy a hulladék elszállítását, hasznosítását vagy ártalmatlanítását átvállalja és szervezze. Az új hulladék törvény egyébként új hulladék hierarchiát állít fel, amelyben az első a hulladékképződés megelőzése, aztán következik az újrafelhasználás vagy energetikai hasznosítás, és csak a végső eset a hulladék ártalmatlanítása.

A szakember úgy véli, a "köztudatba nemrég bedobott" 10%-os rezsicsökkentés nehéz helyzetbe hozná a közszolgáltatókat, a hulladékosokat pedig különösen, mert itt a szállítás- és üzemanyag költséggel is számolni kell. Ráadásul ez év elejétől tonnánként 3 ezer Ft-ot kell fizetni a lerakott hulladékért, amely összeg 2015-re 12 ezer forintra emelkedik. 

Dr. Csepregi István jogász több kurzuson keresztül a Környezetvédelmi Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban, két alkalommal az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) igazgatója volt, 2011-től saját céget alapított, a Zöldjog Kft. ügyvezető igazgatója.

A témában "Hulladék- és termékdíj törvény változásai - 2013"  címmel szerveznek konferenciákat februárban.

Forrás: Greenfo