Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szelektív hulladékgyűjtés a panelházakban

  • 2007. augusztus 08.
  • humusz

Az állam is támogatná a panelházak szelektív hulladékgyûjtését, ha a Debrecenben tesztelt rendszert még 4-5 másik helyen is kipróbálnák és ott is mûködne. Olyan önkörmányzatok vagy közüzemi cégek jelentkezését várja a szakminisztérium, amelyek vállalják egy lépcsõház szemétledobójának másfél millió forintos átalakítását.

 

 

Debrecen egyik tízemeletes panelházában június óta tesztelik a Szabó János által kidolgozott rendszert. Az ötletgazda a Független Hírügynökségnek elmondta: a lakók egy gomb megnyomásával választhatják ki, hogy a hulladék a szelektív, vagy a kommunális szemét tárolójába érkezzen. A gombok ugyanis a ledobócső végén egy terelőlapáttal választják külön a két hulladék-fajtát.

Dióssy László, környzetvédelmi szakállamtitkár a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy érdemes lenne a Panel Plusz programba beilleszteni a szelektív gyűjtők kialakítását. A program lényege, hogy az önkormányzat, az állam és a lakóközösség közösen finanszíroz panelépületek felújítását, fejlesztését - emlékezetett Dióssy László.

Ehhez azonban még egy-két budapesti és 2-3 másik vidéki városban, különböző technológiával épült társasházakban is ki kellene próbálni a rendszert néhány hónapig.

Egy 10 emeletes ház lépcsőházának átalakítása kb. 1,5 millió forintba kerül. Debrecenben az Öko-Pannon Kht. vállalta magára ezt a költséget. A további tesztekhez azonban szükség lenne olyan közüzemi szolgáltatóra, önkormányzatra, amely finanszírozná ezt referenciaként.

Forrás: FH / Hírextra