Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szelektív gyűjtésen spórolnak a tönk szélére került szemétszállítók

  • 2016. május 31.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A szelektív szemétgyűjtés már válságba került, június elsejétől pedig a lakossági hulladékszállításban kell eddig sosem tapasztalt káoszra számítani - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a szemétszállítást koordináló állami társaság lassan, nehézkesen fizet csak a szemétszállítást ténylegesen végző cégeknek, amik jó része közel áll a bedőléshez, így jobbára az uniós kötelezettségnek számító szelektív gyűjtésen spórolnak. 

A kormány áprilisban központosította a lakossági hulladékkezelést úgy, hogy magát a szolgáltatást egyelőre a régi kommunális szolgáltatók végzik, fizetni azonban már az állami társaságnak, vagyis a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nek kell.

Mivel a társaság lassan, nehézkesen fizet a szemetet ténylegesen elszállító cégeknek, ráadásul az állam a befizetett kukapénz egyötödét elvonná működési költségekre, és újfajta, további forráskivonást jelentő keresztfinanszírozásokat is bevezetne, a szemétszállítók jó része közel áll a bedőléshez - írja a Népszabadság.

Úgy tudják, a Pest és Nógrád megye 108 települését ellátó Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. levélben tájékoztatta a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt.-t, hogy ha továbbra sem kapja meg a lakosok által befizetett pénzt, akkor nyár közepén lehúzza a rolót. A lap szerint hasonló a helyzet egyes Balaton-parti, nyírségi és Somogy megyei településeken is.

A cégek úgy küzdenek a túlélésért, hogy közben az uniós kötelezettségnek számító szelektív gyűjtésen spórolnak. A papír-, a műanyag-, és néhol a fémhulladék gyűjtését többnyire megoldják, azonban az üveg összeszedésére már nem futja. A lap információi szerint az üveget egyre ritkábban szedik össze az otthonoknál, és a gyűjtőszigetek száma is 900-ról 300-ra apadt. Emiatt az üveg esetében az EU által elvárt 60 százalékos visszagyűjtési és hasznosítási arány helyett most 30 százalék körül járunk.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. múlt heti közleményében azt írta: az új rendszerben még csak most kezdődnek a kifizetések az április 1-jét követő tevékenységekért, és az országban eltérő rendszerben van, ahol egy hónapos, van, ahol negyedéves a közszolgáltatási díj befolyásának ütemezése. Leszögezték: a jogszabályi előírások alapján olyan nem fordulhat elő, hogy a lakossági hulladékot nem szállítják el.

 

forrás: m.portfolio.hu