Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szelektív gyűjtés a VII. kerületben - házhoz megy

  • 2006. augusztus 21.
  • humusz
erzsebetvaros2_120Egyedülálló mintaprogramot valósítanak meg a fõváros VII. kerületében – a szelektív hulladékgyûjtést oly módon könnyítik meg az ott élõk számára, hogy "házhoz megy" a szállítóautó. A programban hatvan ház érintett. Ám ha a hatvan ház lakói nem érzik szívügyüknek a programot, nem sikerülhetett volna. A HuMuSz is résztvesz a programban, mint lakossági tanácsadó és környezeti nevelõ.

Aki akarta, aki eléggé elszánt volt, eddig is megtehette, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékával elballagott a legközelebbi gyűjtőhelyre – ám nagyon sokan gondolják még mindig úgy, hogy nem fáradoznak ennyit.

Nos, Erzsébetvárosban megkönnyítették a döntést: az önkormányzat kezdeményezte a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést. És az erzsébetvárosiak példaértékűen segítettek.
Aki még nem csatlakozott volna a programhoz: az alábbi napokon egészen biztosan megérkezik a szállítóautó – a lakosoknak pedig más dolga nincs is, mint a megfelelő gyűjtőedénybe helyezzék a hulladékot.

Hétfőn:

  • papír,
  • műanyag
Szerdán:
  • papír
  • műanyag
  • fémdoboz
Pénteken:
  • papír
  • műanyag

Örök kifogásként szokott felmerülni, vajon a szelektíven válogatott hulladék valóban megfelelő helyre kerül-e. A válasz azonban több, mint megnyugtató. Az erzsébetvárosi önkormányzat által megbízott FKF Zrt. a házaknál kihelyezett 240 literes edényeket heti 8 alkalommal begyűjti. A csomagolási hulladékokat beszállítja a Feegroup-Invest Rt. által üzemeltetett válogatóműbe. A telephely vezetői azt vállalták, hogy a mintaprogram keretében begyűjtött hulladékfrakcióknak külön helyet biztosítanak a szennyezettség vizsgálat megállapítása céljából.
Az eddigi eredmények önmagukért beszélnek.
A papír tömege a legjelentősebb a három frakció közül, napi 47 edényre volt szükség (11,28 m3). Így a beszállított mennyiség olykor a fél tonnát is elérte.
A műanyaghulladék tömege jóval elmarad a papírfrakciókhoz képest (térfogatához képest kis súllyal rendelkezik). Egy átlagos begyűjtési napon 124 kg hulladék került válogatásra – napi 49 gyűjtőedényre volt szükség ehhez a mennyiséghez. A három frakció közül a legtöbbet a műanyagot gyűjtő edényekből tette ki a lakosság.
A fémdoboz hulladék begyűjtése heti egy alkalommal történt, ennek ellenére az edények telítettsége minimális volt a másik két frakcióhoz képest: egy átlagos begyűjtési napon mindössze 94 kg fémhulladék került a válogatóműbe. Ez azt is jelentette, hogy elegendő volt 27 gyűjtőedényt kihelyezni a házaknál.
A 60 ház szelektív gyűjtése a VII. kerület Önkormányzatának havonta egy millió forint nagyságrendű kiadást jelent.
Ám ez a kiadás eltörpül amellett, hogy mennyivel tisztább és élhetőbb lett Erzsébetváros. Köszönjük!
A gyűjtés környezeti haszna:
A megmentett fák száma – 270 db
Az energia-megtakarítás – 542 000 MJ



Az adatok részletesen:



Begyűjtött papír (kg)
Begyűjtött műanyag (kg)
Begyűjtött fém (kg)
november
4240
1 260
410
december
4890
1 360
340
január
5200
1 630
420
február
5490
1 630
360
március
6630
2 200
550
április
5240
1600
420
május
7220
1950
480
június
6640
1920
430
július
6590
2150
500
augusztus
6070
1830
640
Összesen
58210
17530
4550