Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szakmai Tanévnyitó Konferencia

  • 2014. augusztus 11.
  • Ressinka Agnes

Szakmai Tanévnyitó Konferencia kerül megrendezésre 2014. augusztus 26–28. között az ország három különböző nagyvárosában: Budapesten, Miskolcon és Pécsett, melyre a szervezők szeretettel várják a pedagógusokat.

Az idén három egymást követő napon, három különböző helyszínen, de ugyanazzal a programmal várják a szervezők az érdeklődőket. A rendezvénysorozat keretében közel 3000 pedagógus kap átfogó képet a köznevelési rendszer legújabb elemeiről. A 2014. augusztus 26-i budapesti rendezvény regisztrációja már lezárult, az augusztus 27-i miskolci, valamint az augusztus 28-i pécsi eseményre azonban továbbra is jelentkezhetnek.

Délelőtt előadást tart Czunyiné dr. Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár, Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár, Sipos Imre helyettes államtitkár, Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnöke és Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A délutáni szekció-előadások keretében szó esik a tanfelügyeletről, a minősítési rendszerről, az e-portfólióról, a pedagógus-életpályamodellről, az újgenerációs tankönyvekről, a szaktanácsadásról, a pedagógusképzésről, az óvodai nevelésről és a Nemzeti Pedagógus Kar tagozati struktúrájáról.

A konferencia keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága és háttérintézményei, az Oktatási Hivatal, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. működnek közre.


A Szakmai Tanévnyitó Konferencia helyszínei és időpontjai:

Budapest: 2014. augusztus 26. (kedd), Budapesti Kongresszusi Központ ( 1123 Budapest, Jagelló út 1–3. )

Miskolc: 2014. augusztus 27. (szerda), Miskolci Egyetem ( 3515 Miskolc, Egyetem út 1. )

Pécs: 2014. augusztus 28. (csütörtök), Kodály Központ ( 7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4. )


A konferenciával kapcsolatos kérdéseiket a [email protected] címen vagy a +36 70 491 0507-as telefonszámon várják.

Forrás: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

wwww.ofi.hu