Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sallangkészítés a Hegy'-en

  • 2013. július 08.
  • juci

Hegyalja_FesztiválÉvről-évre megjelenik az E-misszió Egyesület a Hegyalja Fesztiválokon, komoly szervezői munkát ellátva a környezet és természetvédelem területén. Az idei év különlegességeként a Humusz Szövetséggel kézen fogva valósítottuk meg programunkat.

Idén 2013. június 27-28-29-én a Hegyalja Fesztiválon jelentünk meg az E-misszió Egyesület és a Humusz Szövetség közös projektje keretében, melynek legfontosabb célja az volt, hogy az ifjúságot, illetve a fesztivált meglátogató közönséget tájékoztassuk a hulladék újrahasznosítás jelenségéről, és arról, hogy ezt átlagemberként hogyan is kell/lehet megvalósítani. A program elnevezése: Teljes élet - Nulla hulladék.

A látogatók figyelmét és érdeklődését különböző játékokkal igyekeztünk felkelteni, és azon vendégek számára, akik minden játékunkat végigjátszották, apró ajándékokkal kedveskedtünk.

Hegyalja_fesztivalA látogatók érdeklődése, és tájékozottsága a hulladékok felhasználhatóságáról váltózónak bizonyult, de az érdeklődés és a kíváncsiság minden korosztály részéről intenzív volt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a mai fiatal generáció sokat tud erről a témáról, de természetesen mindenkinek tudtunk meglepetéseket okozni az információkkal.

A 10 lépés – Nulla Hulladék kiállítás információtartalma minden korosztályt megtalált. Érdekes volt hallani, amint bevallják a „Javítás, újrahasznosítás” és a „Cserebere, ajándékozás” területén megélt gyengeségeiket. Legtöbb kérdés a komposztálás témakörében merült fel és ez a játék váltotta ki a legtöbb informatív beszélgetést a látogatók és az animátorok között. A legmókásabb a RE-SET! Gondold Újra társasjáték volt. Kellemes, nevetős hangulatot teremtett a játékosok és a segítők között egyaránt, olyan új információknak beépülésével a köztudatba, amit egy egyszerű beszélgetés, lehet nem tudott volna ilyen szinten megvalósítani. A Kézműves foglalkozáson belül oldódott a hangulat. Lehetőség volt valódi ismeretségek megkötésére. A lányok nagy élvezettel nemezeztek, és készítették a szebbnél szebb fülbevalókat, vagy a fonalból makramézással készült karkötőket. Ez utóbbiba még a fiúk is szívesen beszálltak. Elmondhatjuk, hogy a kézműves foglalkozások tartották legtovább a sátrunkban a fiatalokat, és ez lehetőséget biztosított számunkra, hogy megismerjük terveiket, a környezethez, a jövőhöz való viszonyukat. Többen kíváncsian számolgatták az ökolábnyomukat, mely sok esetben késztette őket önkritikára akár utazási, akár vízhasználati, akár fűtési szokásaik tekintetében.

Bár a fesztivál látogatottsága messze elmarad az elmúlt évekhez képest, de az mit sem változott, hogy a fesztiválozó réteg keresi, igényli az ilyen típusú informális felvilágosítást. Kíváncsian, érdeklődve ülnek le az asztalokhoz, és szívesen beszélgetnek, tájékozódnak a környezetvédelemmel kapcsolatos minden kérdésben. Egyértelműen kijelenthető, hogy a mai korosztály igenis fontosnak tartja ezeket a kérdéseket, de az is jól látszik, hogy ismereteikben jól látható a hiányosság.

Hegyalja fesztiválA szerződésben is megfogalmazott elvárásoknak eleget térve, mindhárom nap egy-egy mestert hívtunk, akivel vagy az Öko-teátrum sátrában - http://hegyaljafesztival.hu/civil-programok - vagy a sátor előtt felállított Civil utcában beszélgettünk, műhelymunka keretén belül. Így június 27-én, csütörtökön Vinnai Zsolt – kerékpárjavító; pénteken Tóth József - sallangkészítő, bőrdíszműves és szombaton, a fesztivál utolsó napján Éles Sándor - ezermester - háztartási és kerti kisgépjavító vette kezébe hol a mikrofont, hol a hozott szerszámokat. A javító műhelyes foglalkozások a program többi elemével együtt meg lettek hirdetve, a Fesztivál műsor füzetébe is fel lettek tüntetve, valamint a fesztivál hivatalos rádiója a Sunshine rádió a helyszínen is beharangozta. A 3 nap alatt több kerékpár, bőrpénztárca, porszívógép, és egy szegélyvágó fűkasza is javításra került. A bőrdíszművesség volt a legkapósabb, közös fonás mellett a sallangkészítés rejtelmeibe is beavatta mesterünk a arra járó érdeklődőket. Őszes kora ellenére másnap újra kijött a fesztiválra, hogy még több fiatallal megismerkedhessen és ismereteit átadhassa.

Kézműves foglalkozásaink nemezelés és makramézás mellett nem csak a legkisebbek örömére mandalakészítés és színezés is szerepelt a programban.

A Hegyaljára, a szervezők állítás alapján 70.000 embert meghaladó tömeg érkezett; ami napi 17.500 főt jelent nagyságrendileg.

A fesztivál főszervezői, mindig nagy hangsúlyt helyeznek a rendezvény környezetbarát megközelíthetőségére, az elmúlt évek hagyományaihoz hűen – A Hegy’ látogatói a MÁV-START Zrt. vonatain 50% kedvezménnyel utazhatnak, akkor is, ha diákok és akkor is, ha már nem. Nagyobb csapatok minibuszokat rendelhettek, míg kerékpárral vagy kenuval érkezőket kialakított kikötő és ingyenes biciklitároló várta. A helyszínen kerékpár kölcsönzésére is mód nyílt.

Írta: Tömöri László

E-misszió Egyesület

Új Széchenyi Terv            Infoblokk