Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Papírmerítés a Győrkőc Fesztiválon

  • 2013. július 30.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Győrkőc FesztiválA Vaskakas Bábszínház meghívására a Reflex Környezetvédő Egyesület 2008-tól kezdve van jelen Győr város legnagyobb fesztiválján. 2013-ban a HUMUSZ Szövetség partnereként, az országos Nulla Hulladék Turné részeként települünk ki a Rába folyó két ága által körülölelt Radó-szigetre.

Győrkőc fesztiválA fesztiválon első alkalommal az Energia Klubbal együttműködve VÁLTOZTASS! - Tegyél Te is az éghajlatváltozás ellen - címmel öko játékokkal és napelemes autóval vártuk az érdeklődőket. A következő években önállóan, illetve 2010-ben a Hulladék Munkaszövetség „Nulla Hulladék” kampányának partnereként vettünk részt a fesztiválon. Idén újra a Humusz Szövetség programjával találkozhattak az érdeklődők a Györkőc Fesztiválon.

Standunk előtt több ezren sétáltak el a fesztivál két napja alatt, s közülük sok százan nézték meg a kiállítást, kapcsolódtak be programjainkba. Animátorként dr. Kalas György, Szűcs Gábor, Németh Veronika, Horváth Ferenc és Lajtmann József, kézműves foglalkozás vezetőként Pozsgai Kriszta, javítómesterként Vock Balázs, önkéntesként Kalas Veronika és Markó Kata alkotta a Reflex csapatát a Győrkőc Fesztiválon.

Győrkőc fesztiválA 10 lépés - Nulla Hulladék interaktív kiállításon a fesztivál mind a két napján folyamatos volt az érdeklődés. A Győrkőc Fesztivál jellegéből adódóan kis- és nagyobb gyermekes családok, szülők, gyerekek együtt vettek részt programjainkon. Mikor a gyerekek a kézműves foglalkozás asztalánál foglaltak helyet, a szülők addig ökológiai lábnyomot számolhattak. A gyerekek körében sikeres volt a komposztálós és a bevásárlós mágneses tábla játék. Sok kérdés felmerült ezek kapcsán, a szülőkkel együtt komoly beszélgetések alakultak ki az animátorok szakszerű vezetésével. Különleges színfolt volt és óriási érdeklődést váltott ki a Kalas-féle papírmerítés, amelynek során dr. Kalas György és két önkéntesünk a papír újrahasznosításának gyakorlatát mutatták be a fesztivál két napja alatt több száz érdeklődőnek. A gyerekek nagyon örültek a saját maguk által készített és díszített merített papírlapoknak.

Az anyagok újrahasználatára, anyagtakarékosságra és a hulladék csökkentésre koncentráló kézműves foglalkozást felkérésünkre Pozsgai Kriszta (győri MOKKA Alkotóműhely) vezette. A játszóházi program hosszabb ideig tartotta sátrunkban az érdeklődő szülőket és gyerekeket, módot adva arra, hogy részesei legyenek a 10 lépés a Nulla Hulladék felé interaktív kiállításnak.

Győrkőc fesztiválA Gondold újra! (RE-SET) játék rengeteg hasznos, új információt adott a csoportos tanulási alkalom résztvevőinek. Emellett oldott hangulatot, jó szórakozást biztosított. Mivel a GYőkőc Fesztivál sok száz programja között a résztvevők egy-egy standnál csupán rövidebb időt töltenek, ezért a RE-SET játék időigénye miatt a vártnál kevesebben várták ki a játék végét.

A szerződésben vállaltaknak megfelelően javítómesterünk (Vock Balázs, a Reflex kerékpáros táborainak túravezetője) a fesztivál mindkét napján kerékpárgumi ragasztásból tartott bemutatókat, melybe bevonta az érdeklődő gyerekeket is. A Reflex 12 éve szervez kerékpáros táborokat, ezekben a túrázás mellett a résztvevők megtanulják, hogyan kell befoltozni a kerékpárgumit, megjavítani a saját kerékpárt.

A Győrkőc Fesztiválra 2013-ban 18.000 gyerek regisztrált, ennyien kaptak karszalagot, s a szervezők tájékoztatása szerint a gyerekeket kísérő felnőttek száma ennek másfélszerese, azaz a két nap alatt 45.000 látogatója volt a fesztiválnak. Közülük saját becslésünk szerint mintegy 6-8 ezren sétáltak el a Nulla Hulladék Turné standja előtt és 800 -1200 látogató meg is állt hosszabb-rövidebb időre.

A helyszín (a Rába folyó által körülölet Radó-sziget) abszolút környezetbarát volt, a sziget ugyanis csak gyalog közelíthető meg.

Írta: Nagy Péter

Reflex Környezetvédő Egyesület

Új Széchenyi TervInfoblokk