Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nulla Hulladék Nagykörűn

  • 2013. július 30.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Nagykörűi Búcsú2013-ban a Humusz Szövetség egyik kiemelt programja a „Teljes élet - Nulla hulladék” nevet viseli. A projektben számos civil szervezettel együtt idén a Nimfea Természetvédelmi Egyesület is partner.  Az idei második fesztivál megjelenésünk 2013. július 21-én, a Nagykörűi Búcsú rendezvényén történt.

A Nimfea Természetvédelmi Egyesület első ízben jelent meg Nagykörűi Búcsúban, a szervezők tárt karokkal fogadtak minket, és biztosítottak helyet az installációnak. A legfontosabb céljaink közzé sorolható, hogy az ifjúságot, illetve a fesztivált meglátogató közönséget tájékoztassuk a hulladék újrahasznosítás jelenségéről, és arról, hogyan is tudják ezt átlagemberként megvalósítani.

Nagykörűi BúcsúA fesztivál két helyszínen párhuzamosan zajlott, a főutcán egy kis kirakodó vásár és vurtsli volt, míg mi a rendezvény fő helyszínén, a Templomkertben foglaltunk helyet több meghívott vagy kiemelt résztvevővel: kézművesekel és helyi termelőkkel. A kilátogatók figyelmét ebben a környezetben különböző játékokkal és foglalkozásokkal igyekeztünk felhívni magunkra, az érdeklődést pedig hasznos információk átadásával és kis ajándékokkal honoráltuk, amelyek közül minden korosztály talált kedvére valót.

A központi helyet elfoglaló „10 lépés – Nulla Hulladék kiállítás” mindenki számára hozott valami újat, ugyanakkor jó volt hallani, hogy ezek a lépések egyáltalán nem hatnak az újdonság erejével, a legtöbbet már alkalmazzák otthon. A beszélgetések alapján elsősorban a „Csökkentsd a postai levélszemetet” és a „Keresd az újrahasznosított terméket” lépések váltották ki a legnagyobb érdeklődést.

A mágneses játékok mindenki számára számos új információt megismertetve szórakoztattak. Számunkra a leglelkesítőbb információ az volt, hogy a vásárlási szokásoknál itt szinte mindenki, aki teheti, a csomagolás nélküli terméket tudja választani, sőt sokan otthon is meg tudnak termelni számos élelmiszert. A komposztálást alkalmazók száma sokkal kisebb volt, hiszen a szerves hulladékok felhasználásnak itt még természetesebb módjai is élnek, ezért a komposztálós játék mondott egy pár újdonságot a játszóknak.

A RE-SET! - Gondold Újra! társasjáték sok fejtörést okozott a játékosoknak, de a legizgalmasabb pillanatokat is egyértelműen ez okozta.

A legnagyobb sikert a kézműves foglalkozások aratták, a kicsik szinte sorban álltak, hogy gyöngyöt fűzhessenek, miközben a szüleik megismerkedtek a Nulla hulladék kiállításával, játszottak és beszélgettek animátorainkkal arról, hogy mely lehetőségeket tudnák még a jövőben kihasználni. Sőt miután elkészítették műveiket a kicsik, közben kedvet kaptak, és végignézték a kiállítás többi részét is, és további játékokba kapcsolódtak be.

Nagykörűi BúcsúNéhányan érdeklődve kaptak az alkalmon, hogy az ökológiai lábnyomuk kiszámítására is lehetőség van. Sajnos a kapott értékek minden esetben a világátlag felettiek voltak, vagyis megvan a potenciál, és már remélhetőleg az indíttatás is az ökolábnyomok csökkentésére.

Javítóműhelyes előadást Elek István tartott, aki a kerékpárjavítás csínját-bínját mutatta be az érdeklődőeknek, akik érdekes módon éppen a női nemet képviselték, bízva benne, hogy az itt szerzett tapasztalatokkal felvértezve a lyukas kerék és kerékcsere nem fog gondot okozni a jövőben.

Összességében elmondható, hogy a sátrunkba bejövők mindegyike jól érezte magát, és új élményekkel és információkkal tért haza. Szerencsés módon a látogatóink közül minden korosztály képviselve volt a legkisebbtől a legnagyobbakig, habár létszámuk talán elmaradt az előzetesen várttól. Mindannyian nyitottak voltak, és úgy tűnt, el vannak szánva arra, hogy az általuk keletkező hulladék mennyiségét csökkentsék.

A Nagykörűi Búcsú rendezvényére a szervezők adatai alapján mindkét helyszínt tekintve 1500-2000 fő látogatott el, melynek nagyjából fele jött ki a Templomkertbe is.

A Szervezők a különböző helyszínek között nem biztosítottak speciális utazási lehetőséget, mivel gyalog mindössze 15-20 percre voltak találhatóak egymástól, sőt kerékpárral egészen könnyedén összeköthetőek voltak a helyszínek.

Írta: Molnár Géza

Nimfea Természetvédelmi Egyesület

Új Széchenyi TervInfoblokk