Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2015

  • 2014. november 07.
  • Ressinka Agnes

A Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) 1997-ben alapították, ezen a szakterületen egyike a legismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, az évente megrendezett stockholmi Víz Világhéten találkozik a döntő résztvevőivel és ő adja át a díjat is.

A pályázók köre:

A versenyben 15 és 20 év közötti középiskolás fiatalok vehetnek részt egyénileg, vagy - maximum háromfős - csapatot alkotva.

A pályázat részletei:

A magyarországi versenyt számos partnerszervezet segítségével és támogatásával a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi. A döntőben az egyes országok versenyének győztese indulhat. A pályaművek helyi, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, amelyek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi vagy műszaki jelentőséggel bírnak.

A pályamű:

A maximum 20 oldalas pályaműnek az életminőség javulását kell elősegítenie a vízminőség-javítás, a vízkészlet-gazdálkodás, a vízvédelem,  a víz- és szennyvíztisztítás, de akár az oktatás- vagy a víz társadalmi vonatkozásainak bemutatása révén. A pályamű tartalmazzon kutatási megközelítést tudományosan elfogadott vizsgálati módszerekkel, kísérletekkel, monitoringgal, az eredmények értékelésével és bemutatásával, beleértve a statisztikai elemzést is. Elméleti és gyakorlati eredmények egyaránt szerepelhetnek a pályázatban. A pályamű bemutatása a döntősök számára a pályázat részélt képezi.

A témaválasztás:
A téma lehet valamilyen természetes vízhez (folyóhoz, tóhoz, felszín alatti vízhez) kötődő vizsgálat, de szólhat a vízellátásról, a szennyvíztisztításról, a higiéniai kérdésekről, a gyógyszermaradványok megjelenéséről a vizekben, az árvíz-, az aszály jelenségeiről, a szikesedésről, vagy a "vízlábnyomról" is. Lehet helyi, országos, vagy nemzetközi jellegű. Érdemes körülnézni, számos téma adódhat a környezetünkben.

A pályázat benyújtása:

A nevezés a hazai verseny honlapján www.ifivizdij.hu történik, egy legfeljebb egyoldalas angol nyelvű összefoglaló (12-es nagyságú Times New Roman betűtípus, másfeles sortávolság, mindenütt 2 cm-es margó) és a nevezési lap beküldésével.

Határidő: 2015. március 1.

További információ:[email protected] , http://www.ifivizdij.hu .

Forrás: http://palyazatmenedzser.hu