A Plastic Ocean filmkritika
Egyre többször kerül elő a műanyagszennyezés problémája, mondhatni a csapból is az folyik (sajnos a szó szoros értelmében is). Vajon egy dokumentumfilm hogyan tudja a problémát bemutatni? Ennek néztünk utána.
Környezetvédelmi dokumentumfilmek közül viszonylag kevés van, ami konkrétan a hulladék problémájával foglalkozik. Erre jó kivétel a Trashed c. film. Így amikor megláttam, hogy 2016-ban kijött egy film A Plastic Ocean címmel, nagyon megörültem (természetesen nem a problémának.), hogy a műanyagszennyezésről is készült dokumentumfilm, és gyorsan meg is néztem párommal.
Furcsa lesz, de előre lelövöm a poént. Én csalódtam a filmben. Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor minek írok róla, meg minek olvassatok tovább. De pont azért tartom fontosak ezt az elményt megosztani veletek, mert úgy gondolom, nem árt a dokumentumfilmeket kritikus, szakmai szemmel is nézni. Ettől függetlenül ajánlom a filmet megnézésre, főleg akkor, ha a műanyagszennyezés problémájáról akartok többet megtudni, ugyanis azt nagyon jól bemutatja.
A Plastic Ocean úgy indul, mint bármelyik természetfilm. Gyönyörű tenger, cuki állatok. Aztán jön a csavar: temérdek mennyiségű szemét és apró műanyag szemcsék, amerre csak a szem ellát. A világban sok felé forgattak, így jó képet kapunk arról, hogy a műanyag szigeteket pontosan hogyan is kell elképzelni, és hogyan hat az élővilágra, beleértve magukat az emberi közösségeket is. Nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy lássuk, hogyan élnek emberek a szemétdombokon, de ami talán még elborzasztóbb, hogy madárpopulációk tömkelege hal bele abba, hogy fő táplálékforrásukká váltak a műanyag szemétdarabok. Ez volt az a rész, ahol a párom rámnézett, hogy ugye ebben a filmben lesznek pozitív példák is, mert jelenleg legszívesebben megölné magát. Egyébként én is, sőt, még írnom is nehéz róla, mert tényleg borzasztó, mit teszünk a természettel, más élőlényekkel.
A legtöbb környezetvédelmi dokumentumfilmmel ez a baj, és úgy általánosságban a környezetvédők kommunikációjával, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a problémák felvázolására, nyomasztó bemutatására, mint konkrét, egyéni megoldási javaslatokra. Természetesen nem árt, ha tisztában vagyunk a problémák súlyosságával, de az arány nagyon nem mindegy. Ha túl sok olyan információt közlünk, ami az eddigi tapasztalatainkan ellentmond, sőt, kifejezetten kellemetlen a befogadó számára, akkor egy idő után ún. kognitív disszonancia, azaz belső feszültség alakul ki. Ha ezt a feszültséget nem sikerült megfelelően feloldani, például megoldási javaslatokkal, akkor az új információt az illető egyszerűen csak elveti. És a legtöbb esetben bizony az utóbbi szokott lenni.
Túlzás lenne állítani, hogy megoldási javaslatokkal nem állt elő a film. Azonban ezek döntő többsége csővégi megoldás volt, azaz arra koncentrált, mit lehet kezdeni a már meglévő műanyag mennyiséggel. Azzal viszont nem számol, hogy az újrafeldolgozás is, de legfőképpen a hulladékégetés (ide értve a pirolízist, elgázosítást és plazma eljárásokat is) mind tüneti kezelés. A fő probléma a fosszilis energiahordozók iránti függőségünk, illetve a lineáris gazdaság és az eldobó társadalom. Ezért is jött létre a #BreakFreeFromPlastic mozgalom, hogy ezekre a fő kérdésekre nyújtson válaszokat. Olyan megoldásokat, amelyek nem hárítják át másra a felelősséget vagy egy új technológiától várják a csodát. Mi magunk fogyasztók is sokat tehetünk a probléma megelőzéséért, nem csak kezeléséért.
A filmben egy olyan példa nem volt, ami azt mutatta volna meg, ÉN, mint filmnéző, mit tehetek ez ellen. Mutattak pár ígéretesnek tűnő, de szintén problémás techonológiát, de ezek véleményem szerint a laikusban csak tovább fokozták a tehetetlenség érzését. Madarak haldokolnak, emberek élnek szörnyű körülmények között, borzasztó, világszintű a probléma. Ez ellen semmit nem lehet tenni! Ki vagyok én, hogy ezt megakadályozzam? Ja, hogy el lehet égetni a hulladékot? Akkor jó, minden maradhat a régi kerékvágásban... És nem, nem maradhat! Igenis tudunk ezen változtatni, és ezen jó gyakorlatok, megoldások megosztásán dolgozunk a Humusznál már több mint 20 éve. És nem, a műanyagzacskó újramosása sem megoldás. De mutatunk cserébe jobbakat!
Összefoglalva: ha szeretnétek a probléma mélyére látni, akkor érdemes megnézni a filmet, de fenntartásokkal. Utána mindenképp egy vidám és aktív tevékenységet ajánlok!
Csilla
Ti is láttátok a filmet? Mit gondoltatok róla? Osszátok meg velünk!
