Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A papírvirágok üzenete

  • 2015. március 18.
  • Abigail

Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Főváros keretében zajló márciusi Day 15 projekt a város zöldövezetének a kiterjesztésére szeretné felhívni a figyelmet, jelentette be Răzvan Luca, a program koordinátora.

A márciusi Day 15 nagy papírvirágok zöldövezetet nélkülöző helyekre történő kihelyezésével, valamint egy ültetési kampány indításával igyekszik ezt a célt szolgálni.

A papírvirágokat nyolc olyan helyszínre helyezték el, ahol a projekt résztvevői úgy ítélik meg, hogy „ki kellene zöldíteni”. Az akció révén azt is el szeretnék érni, hogy a lakosok tudatosítsák a növények hiányát a környezetükből, és jelezzék az olyan helyeket, amelyeket meg lehetne szépíteni ezáltal. A fehér virágok a Kaminohana segítségével készülnek.

Ugyancsak a Day 15 keretében indult el egy kezdeményezés, amely az iskolákban szeretné tudatosítani az újrahasznosítás fontosságát. A kezdeményezés segítségével újrahasznosított üvegpalackokból készítettek természetbarát virágcserepeket. A diákokra bízták azt, hogy mit ültetnek a virágágyásokba. A résztvevőknek versenyt szerveznek, a legszebb virágcserepeket április végén lefotózzák és kiállítják.

Március 21-én, szombaton a györgyfalvi Tulcea Parkban szerveznek faültetési akciót. Az akció keretében kétszáznál több fát fognak elültetni. Az eseményre, amely tíz órától kezdődik a kolozsváriak közreműködésére és segítéségére is számítanak.

forrás: http://itthon.transindex.ro