Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Őszi avarégetés

  • 2016. szeptember 07.
  • PKata

A következő hetekben rengetegen teszik majd rendbe otthon vagy a hétvégi háznál a kertet - égetik el az avart, vagy például a megmetszett, elszáradt növények ágait. Nem árt azonban tisztában lenni az új tűzvédelmi szabályokkal; az előírás szerint ugyanis már tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Aki a szabályt megszegi, nagyon komoly bírságra is számíthat.

Tavaly március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg, többek között a kertes ház, és telektulajdonosokra nézve is. A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy, az élet és értékvédelem jegyében,

a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése TILOS!

Pontosabban égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet. Külterületen be kell jelenteni!

A külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal. A kérelmet, melynek díja alkalmanként 3 ezer forint, legkésőbb a tervezett égetés időpontja előtti 10. napon lehet benyújtani; a hatóságnak pedig 5 napja van annak elbírálására. A kérvényben szerepelnie kell az égetés pontos földrajzi koordinátáinak; kezdési és befejezési időpontjának; az égetést végző, valamint felügyelő személyek nevének, illetve lakcímének, továbbá telefonszámuknak is.

Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni. Ilyen helyi előírás lehet például:

  • Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon
  • Az égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban (pl.: pénteken 15 órától 20 óráig) történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.
  • Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).
  • A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
  • A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.
  • A legtöbb helyi szabályozásban közös pont, hogy a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól egy rendelet sem ad felmentést.
  • Tűzgyújtási tilalom idején, amelyet az erdészeti hatóság, illetve az erdőgazdálkodásért felelős miniszter rendelheti el, TILOS tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is.

 

Az érvényben lévő tilalmakról IDE KATTINTVA tájékozódhatsz!

Viszont se a helyi szabályok, se az általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani. Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat.

A bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!

A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.

Na persze abban az esetben is megvannak a biztonsági tudnivalók, ha a helyi előírások lehetővé teszik a kerti égetést. A tűzesetek megelőzése érdekében az OKF azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjunk elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudjuk az égést.

Mindemellett nem árt tájékozódni a várható időjárásról (a várható időjárásért KATTINTS IDE): erős szél esetén semmiképp se gyújtsunk tüzet. Baj esetén pedig, illetve ha a szabadban tüzet észlelünk, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.