Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ökotoxikus képzés jövője

  • 2015. május 19.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail
A Magyar Ökotoxikológiai Társaság XI. Közgyűlésén (2015. május 15) levelet fogalmazott Balog Zoltán miniszternek (Emberi Erőforrások Minisztériuma), amelyet Fazekas Sándor miniszternek (Földművelésügyi Minisztérium) is megküldött. Ebben szorgalmazta, hogy a Szent István Egyetem ökotoxikológus MSc-képzése folytatódjék.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkársága elvégezte a bolognai rendszer felülvizsgálatát, és kialakította a 2016-tól érvényes felsőoktatási szakjegyzék korrigált változatát.A Szent István Egyetemen hat éve kezdődött az ökotoxikológus MSc-képzés; ami Magyarországon hiánypótlónak és sikeresnek mondható. A végzett diákok a Környezettudományi Iskolák PhD-képzésében, egyetemeken, kutatóintézetekben és a környezet-egészségügyi intézetekben helyezkedtek el, így biztosítják a szakember-utánpótlást. Szakmai területeken történt elhelyezkedésük aránya évfolyamonként 90% körüli. A hallgatók szereplése az Országos Tudományos Diákköri Konferencián ez évben is kiemelkedő volt. A szakjegyzék első változata még feltüntette az ökotoxikológus MSc-szakot, míg az április 9-ei keltezésű előterjesztés már nem. A képzés megszűnésének indokairól a képzésvezetőnek nincsenek információi.

A Magyar Ökotoxikológiai Társaság tagsága rendkívül fontosnak gondolja azt, és levelében hívja fel a miniszter úr figyelmét arra, hogy a hazánkban egyetlen egyetemen folyó ökotoxikológus mesterképzés megszüntetése mind kémiai (növényvédő szerek, gyógyszerek stb.), mind genetikai (GM-növények) biztonság szempontjából szakember-utánpótlás nélkül hagyná az országot. Ez a minőségi élelmiszertermelés gyakorlati megvalósítását – ami a mezőgazdaságunk célkitűzése – a jövőben gátolná.

Dr. Darvas Béla