Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Norvégia megadóztatja az üdítőitalok dobozait

  • 2006. január 06.
  • humusz
Norvégiában adót vetettek ki a tejes és üdítõitalos dobozokra, hogy ezzel is arra késztessék a termelõket és a fogyasztókat, hogy növeljék az újra felhasználható csomagolóanyagok részarányát. Forrás: Greenfo/BBC
A kormány ígéretet tett arra, hogy eltörlik ezt az adót, ha az újrafelhasználás aránya eléri a 95 százalékot. Az adó ellenzői ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy Norvégia már jelenleg is az élen áll az újrafeldolgozásban: az arány több mint 60 százalék.
Az új adó egy átlagos kisgyerekes család számára mintegy 450 koronás (66 dolláros) évi többletkiadást jelent.
Azok, akik eddig is kínosan ügyeltek az újrafelhasználásra, éppen úgy fizetni fognak, mint bárki más - jelezték a rendelet kritikusai. "A drágábbá tett tej, miatt nem fogják többen a tejesdobozok újrahasznosítását választani" - nyilatkozta egy szakértő, akit az Aftenposten idézett. Az öko-adó dobozonként 0,45 korona (0,066 dollár).

A BBC által megkérdezett Lene Lyngby, a környezetvédelmi minisztérium magasrangú tisztviselője szerint az új adó "indokolttá teszi a vállalatok számára, hogy erőteljesebben törekedjenek az újrahasznosításra". Bár a dobozok sokáig kimaradtak az általános öko-adó hatálya alól, a növekvő fogyasztás egyre nagyobb problémává tette a szemét elhelyezését. Lyngby szerint Norvégia 2010-re elérheti, hogy összes termékének 75 százaléka újrahasznosítható legyen.