Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem álom: arányos szemétdíj

  • 2006. július 25.
  • humusz
A mérõeszköz egy kis, hidraulikus szerkezet. Mûködés közben végzi el azokat a mûveleteket, amelyek alapján a kukában lévõ hulladék tömegét meg lehet határozni. [Kossuth Rádió/ Kék Bolygó]

A hidraulikus szerkezetre felkerül a kuka, majd a rádiófrekvenciás azonosító kártya elindítja a folyamatot, megméri a bruttó súlyt. Kiürítik a kukát és a hidraulikus szerkezet mikor alapállásba visszaáll, akkor megmérni a tára súlyt. A nettó súlyt pedig rögzíti. Tehát igazságos fizetést tesz lehetővé. Ez örök probléma azt hiszem itt Magyarországon, de talán mindenhol az egész világon, hogy a nyugdíjas és az egyedülálló lényegesen kevesebb hulladékot termel, míg a nagycsaládosok és az intézmények, esetleg a vállalkozók lényegesen többet.

A mérőeszköz bevezetése akkor éri el igazán a célját, hogyha párhuzamosan a szelektív hulladékgyűjtéssel együtt alkalmazzák. Tehát a szolgáltatóknak arra kellene törekedniük, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel együtt indítsák útjára majd ezt a mérőszerkezetet. Lakossági oldalról a dolog lényege: ha megfelelő tájékoztatást kapnak arról, hogyha kevesebb hulladékot termel, akkor kevesebb díjat kell fizetnie, viszont ez azzal jár, hogy az újságot, a kartont, a különböző dobozokat, egyéb hulladékot, amelyek újra használhatóak, ki kell vinni a gyűjtő szigetekre és ott elhelyezni. Onnan az elszállítási díj vagy ingyenes, vagy igen minimális lesz, nem fogja terhelni a lakosságot.

Forrás: www.radio.hu