Ne égessünk, ne zsákoljunk, komposztáljunk!

  • 2016. november 18.
  • Abigail
Szerző: 

Ha másból nem is, a településeink felett egyre sűrűbben gomolygó füstfellegekből. az ingatlanok előtt magasodó lombgyűjtő zsákhegyekről csalhatatlanul megállapítható, hogy ismét beköszöntött az ősz. A levélégetés napjainkra modern „népszokássá” váló, egészségkárosító és környezetszennyező szertartása sokaknak okoz bosszúságot. Pedig lenne más megoldás is. Egy természetes folyamat segítségével az eddig haszontalan hulladéknak tekintett szervesanyagok komposzttá, vagyis humusszá alakulnak.

Bármilyen megdöbbentő is, de a háztartási hulladék harmada-fele olyan természetes eredetű szervesanyag, amely megfelelő körülmények között, egy természetes folyamat során a növényvilág számára nélkülözhetetlen tápanyagforrássá alakul. A folyamat a talajban lakó megszámlálhatatlan apróbb, nagyobb élőlény, például baktérium, gomba, rovar, giliszta közreműködésével– évmilliók óta zajlik, ha éppen –mint manapság– nem akadályozzuk meg. Márpedig a lomb, a faágak elégetésével, vagy a konyhában keletkező krumplihéj, almacsutka, salátalevél, káposzttorzsa, borsóhüvely és ki tudja, még mi minden kukába gyömöszölésével, hulladéklerakóba száműzésével éppen a komposzt keletkezése elé görgetünk áthághatatlan akadályokat. Nagyanyáink, nagyapáink kertjének félreeső zugában megszokott szemétdomb, trágyadomb, esetleg trágyagödör nem volt más, mint egy valódi komposztáló „mű”.

A kert mintŐseink számára ugyanis magától értetődő volt, hogy a háztartásban, a ház körül keletkezett olyan szervesanyagokat, amelyeket a háziállatok nem „hasznosítottak”, a természet visszafogadta, hogy újra életet leheljen beléjük. Azt kell tehát gondolnunk, hogy elődeink többet tudtak természetes környezetükről, mint az emberi elme szülte technológiáktól megrészegült utódaik.Manapság ugyanis ezeket az anyagokat ugyanúgy hulladéknak tekintjük, mint a modern kor olyan jelképes termékeit, mint a műanyag palack vagy az alumínium sörös doboz.

Annak, hogy a komposztálható szervesanyagokat zöldjavaknak nevezzük éppen az az oka, hogy szeretnénk határozottan megkülönböztetni egymástól ezeket az életünket kísérő végtermékeket. Legegyszerűbb módszer az lenne, ha egyáltalán nem foglalkoznánk a lehulló levelekkel, hiszen –hasonlóan a természetben zajló folyamattal– a kertünk talajára hullva tavaszig jelentős mértékben átalakulnának, komposztálódnának. A füvet, az aljnövényzetet semmiféle károsodás nem érné, hiszen azok úgyis téli nyugovóra térnek. A tavaszra jelentős mértékben átalakuló falevelek pótolnák a talajból az előző évben felhasznált tápanyagokat, friss életerőt biztosítva kertünk növényei számára. Másik módszer a mulcsozás, azaz talajtakarás. Ennek az ugyancsak ősi módszernek az alkalmazása során az összegyűjtött faleveleket, nyesedékeket fáink, bokraink alá hordhatjuk, ahol talajtakaróként működve a bomlási folyamat alatt megvédik a talajt a kiszáradástól, megakadályozhatják a számunkra nemkívánatos növények kicsírázását. A tél beállta előtt azután téli szállást keresve ide költözhetnek a katicabogarak, sündisznók és más élőlények. Persze a komposztálás mellett is dönthetünk.

Az ősszel keletkező nagymennyiségű levél, ág nyesedék komposztálásához legalkalmasabb egy rácsos szerkezetű, az ezeket az anyagokat leginkább lebontó gombák számára elegendő fényt biztosító komposztáló. A közhiedelemmel ellentétben a diólevél is komposztálható, mivel a benne lévő növekedésgátló anyagok teljes mértékben lebomlanak és átalakulnak. A dió, a platán, gesztenye levelei nehezebben bomlanak, de vannak könnyebben bomlók is: ilyenek a gyümölcsfák, a nyár vagy a nyírfa levelei. Ha biztosítjuk a komposztálódó anyagok folyamatos nedvesen tartását, jelentősen meggyorsíthatjuk a komposztképződés folyamatát.

Jó komposztálást!

forrás: greenfo.hu

Új hozzászólás