Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megújuló energiaforrások - kutatási program

  • 2006. január 09.
  • humusz
A biológiai eredetû megújuló energiaforrásokat vizsgáló kutatási program indul a Dél-Alföldön, melyhez a régió vállalkozásaiból és a Szegedi Tudományegyetembõl (SZTE) álló konzorcium három évre egymilliárd forintos támogatást nyert.

 A program célja a biológiai eredetű megújuló energiaforrások - biogáz, biohidrogén, bioetanol és biodízel - előállításának vizsgálata, és az elért eredmények gyakorlati alkalmazása - mondta Kovács Kornél, a SZTE professzora, a Biotechnológiai Tanszék vezetője. A hároméves kutatási programhoz - melyben az egyetem harminc oktatója és ugyanennyi doktorandusz hallgatója vesz majd részt - a Corax-Bioner Környezetvédelmi Rt. vezette konzorcium egymilliárd forintos támogatást nyert a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Asbóth Oszkár Húzóágazati Innovációs Programján.

Kovács Kornél tájékoztatása szerint az eddigi alkalmazott kutatások során a legkomolyabb eredményeket a biogáztermelés területén sikerült elérni. Sándorfalván felépült egy 15 köbméteres kísérleti üzem, mely kiváló eredményekkel működik. A következő lépés egy erre a technológiára épülő nagyobb üzem létrehozása lehet. A szegedi kutatóknak sikerült kidolgozniuk egy szabadalommal védett módszert, mellyel tollból és állati szőrből biohidrogént tudnak előállítani. A programban az ezekre a kutatási eredményekre alapuló ipari technológia kidolgozása a cél. A bioetanol és biodízel előállításával kapcsolatos módszerek közismertek, ám kevéssé gazdaságosak. A most induló fejlesztések célja ezek hatékonyágának javítása - tette hozzá a tanszékvezető.

forrás: greenfo