Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtisztították a Rába partját a "civilizációs hulladéktól"

  • 2007. május 16.
  • humusz
Több Rába-menti település lakói is csatlakoztak ahhoz az akcióhoz, amelynek köszönhetõen 2007. május 12-én, szombaton a folyó 90 kilométer hosszúságú szakaszán kenukkal, gyalogosan, illetve a járhatatlan terepeken lóháton közlekedve megtisztították a folyó két partját az ott fellelhetõ "civilizációs hulladéktól", szeméttõl. (Forrás:MTI)
Az ország több pontjáról, Budapestről, Leányfaluról, Szentendréről is érkeztek kenusok, hogy velünk együtt a folyópart megtisztításán dolgozzanak, 35-40 hajóban közel 90-en indultak ma útnak - mondta Köbli József, a rendezvény főszervezője.

Hozzátette: az év elején alakult Felső Rába-menti Turisztikai Régió mind a 16 települése csatlakozott az akcióhoz, szavai szerint a helyi polgármesteri hivatalok dolgozói és a települések lakói közül is sokanvelük dolgoztak. A vízpartról több köbméternyi szemetet gyűjtöttek össze.

Köbli József kijelentette: a Rábáért aggódókat nem kedvetleníti el, hogy az osztrák hatóságok egyelőre úgy nyilatkoztak: nem kívánják bezárni a folyó habzását okozó ausztriai bőrgyárakat. "A civil kurázsi része volt az is, hogy akciónkat Ausztriában kezdtük, osztrák szomszédaink a vita miatt nem sértődtek meg, csatlakoztak hozzánk, egészen a határig együtt dolgoztunk" - mondta.

Szavai szerint a Rába megvédéséért, a környezet megóvásáért az akciót kezdeményező civil szervezetek tagjai mindenképp tenni akarnak és ez független attól, hogy milyen vita van a folyó szennyezése körül.

A Rába partszakaszának megtisztítása még vasárnap délelőtt is folytatódik, az akciót a szervezők félévente szeretnék megismételni.