Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 17 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már a gazdaságot is veszélyezteti a túlsúlyosak társadalma

  • 2007. szeptember 02.
  • humusz
Sokkoló tényeket tett közzé az Egyesült Államok lakosságának egészségi állapotáról egy napokban nyilvánosságra hozott tanulmány. Eszerint az elhízás egyre növekvõ problémája már az ország gazdasági versenyképességét is veszélybe sodorja. [Menedzsment Fórum ]
Az évente megjelenő "F as in Fat" ("K mint kövér") című tanulmány legfrissebb kimutatása szerint az amerikai felnőtt lakosság kétharmada túlsúlyos, a gyerekek közül pedig mintegy 25 millióan küzdenek ezzel a problémával.

Ami talán még ennél is megdöbbentőbb, hogy az elmúlt 25 év alatt a felnőttek között megduplázódott az elhízottak aránya. A gyerekek körében pedig még rosszabb a helyzet: ugyanezen idő alatt háromszoros növekedést állapítottak meg szakértők.

Az AFP hírügynökség által idézett tanulmány végül megállapítja: a túlsúlyosság terjedése miatt a dolgozó népesség egészségi állapota romlik, ami végső soron a produktivitás visszaesését is maga után vonja. Ráadásul a kövérséggel összefüggő betegségek gyógyítása megterheli az egészségügyi ellátórendszert is.

Mindezek alapján a tanulmány azt a következtetést vonja le, hogy a túlsúlyos emberek tömege ma már az Egyesült Államok gazdasági versenyképességét veszélyezteti. Ráadásul lassan felnő az első olyan generáció, amelyik még a szülőknél is egészségtelenebb életmódot folytat, és amelyre ennek következtében előreláthatólag rövidebb élet vár majd.

A probléma nagyságát egyébként az elhízásért részben felelőssé tehető nagyvállalatok is észlelték, és egy részük apró lépéseket is tett annak ellensúlyozása érdekében.

Az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszeripari és üdítőgyártó cégei például júliusban közölték: új szabályozást hoznak létre, amely korlátozza a reklámozást a 12 év alatti gyerekek körében. A McDonald's például megígérte, hogy csak az egészségesebb Happy Meal menüket fogja hirdetni.