Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Logisztika és környezeti logika

  • 2006. július 19.
  • humusz
A csomagolások inverz logisztikájáról indított vitát a Logisztikai Híradó, amelyhez alkalma volt a HuMuSz elnökének is hozzászólni.
Az önkéntességre apelláló, alapvetően szigetesen kiépített lakossági szelektív gyűjtés vakvágány. A "robbanásszerű elterjedésről" és "hulladékforradalomról" szóló állami és csomagolóipari retorika (és a mögötte elbújtatott fenntarthatatlan fogyasztásra alapozott gazdaságfilozófia) valójában egy nagyon kevéssé hatékony, ellentmondásokkal terhelt és nagyon magas össztársadalmi és ökológiai költségekkel járó rendszert takar. Számos megközelítésben alá lehet ezt támasztani, itt csak logisztikai szempontokat vizsgáljuk, hiszen a felkérés erről szólt.

1) Hasznosítás?

Jelenleg a lakossághoz eljutott csomagolások 7-8%-a kerül valamilyen szelektív gyűjtés rendszerébe, a többi megy a szeméttelepekre. Az iparban és a kereskedelemben keletkező csomagolásoknál ez az arány már 80% felett lehet. És ez nem lehet véletlen. A koncentráltan keletkező, megjósolható volumenű és homogén minőségű másodnyersanyagot keresi a feldolgozó ipar, és logisztikailag is csak az ipari/kereskedelmi begyűjtés optimalizálható. Kézenfekvő lenne tehát, hogy ezeken a gyűjtőhelyeken jelenjen meg a lakossági hulladék hasznosítható része is. Ehhez viszont a csomagolások visszavételének intézményét kellene újraéleszteni. A nagyobb forgalmú kereskedelmi egységeket kötelezni, de legalábbis ösztönözni kellene a csomagolások visszafogadására, és ide kellene telepíteni az előfeldolgozó lánc első elemeit is. A fogyasztók egyre inkább autóval közelítik meg ezeket a helyeket, így vissza tudnák szállítani a csomagolásokat is. A sokat vitatott német rendszer alapvetően igazságos, amennyiben nem hárítja át a csomagolóanyagok költségeit a fogyasztókra, és logisztikai szempontból is nagy jelentőségű, mert a másodnyersanyagok könnyen visszakerülnek a hasznosítási láncba.

A hulladékudvarok rendszere is sokkal jobban szolgálja a fenti célt, mint a szigetes logikájú logisztika. Nem mellékes szempont, hogy jelenleg semmi bizonylat nem keletkezik a szigetekbe önkéntesen bedobált hulladékanyagok mennyiségéről, sem az állampolgár, sem a szolgáltató nem számoltatható el a szelektíven gyűjtött anyagról, ami például a fizetett szemétdíj szempontjából problematikus. A hulladékudvarokban előfeldolgozás is történhetne (válogatás, tömörítés, bálázás), ami megnövelné a gyűjtött anyag értékét és a szállításban is nagy könnyebbséget jelentene. Márpedig mindkettő komoly logisztikai szempont. A helyi és kistérségi szerveződés a munkaerőpiacra is jó hatással lenne.

A házhoz menő gyűjtések rendszerét kellene inkább terjeszteni, mert ez nagyobb hatékonyságot és fejlettebb szolgáltatói-igénybevevői kapcsolatot eredményez. Egyre több példát látunk arra is, ahol lemondanak a "hatfelé szelektálásról", és egyben gyűjtik a hasznosítható anyagokat. A szigetes gyűjtés eredményeként nyert frakciók a legfejlettebb kultúrával rendelkező helyeken is tartalmaznak 10-15% idegen anyagot, amihez ugyanolyan utószelektálási technológiát kell kiépíteni, mintha keverve érkeznének a hasznosítható anyagok. Logisztikai szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy egy gyűjtőtúrát szervezünk vagy hatot.

Komoly problémaként értékeljük, hogy a lakossági szelektív gyűjtés egyoldalúan lett fejlesztve az elmúlt években, mert a hasznosítási kapacitások és technológiák - támogatás híján - nem fejlődtek. Így fordulhat elő, hogy a közelség elve nem érvényesül, egyes hulladékanyagok több száz, mások több ezer kilométert utaznak a hasznosítás helyére. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy ez logisztikai szempontból elfogadható, de abban biztosak vagyunk, hogy globális környezeti szempontokból elfogadhatatlan! A hasznosításban a regionális és kistérségi megoldásokat kellene támogatni, a munkahelyteremtés és a környezet számára ez lenne a legkedvezőbb.

2) Újrahasználat!

De miért nyersanyagként tekintünk a csomagolásokra? Minden környezetpolitikai stratégia, terv, jogszabály megegyezik abban, hogy a megelőzés fontosabb, mint a hasznosítás!

Annak ellenére (vagy éppen azért?), hogy tíz éves késéssel elkészült a betétdíjakról szóló kormányrendelet, a csomagolások visszaváltása és újratöltése már csak egy-két termékcsoport esetében működik, szinte mindenhol tért hódított az eldobó csomagolások alkalmazása. E tekintetben a rendszerváltás óta minden intézkedés a csomagolóanyag-gyártók és a kereskedők érdekeit szolgálta, a környezeti következményekre senki nem volt tekintettel. Amikor a csomagolások környezeti vonzatairól beszélünk, nem felejthetjük el, hogy az újrahasználat visszagyűjtéssel, mosással és töltéssel együtt is sokkal jobb a környezetnek, mint az eldobó csomagolások gyártása, szállítása, majd kényszeredett begyűjtése és (távol-keleti?) hasznosítása!

A többlet-szállításról és többlet-szennyezésről szóló ál-logisztikai érvelés félrevezető. Az ellátó logisztikai lánc játszva meg tudná oldani az inverz logisztikai feladatokat is (hiszen ezt tette évtizedeken keresztül!), ha erre lenne szándék, esetleg kötelezettség. Ha megéri egyetlen csokoládé márkát kiszállítani kis furgonnal a falusi kisboltba, akkor a göngyöleg szállítása sem lehet olyan nagy feladat. Persze, itt nincs hely belebonyolódni az életciklus-elemzések részleteibe, de sok vizsgálat azt mutatja, hogy az "eldobó" károsabb a környezetre, mint a "visszaváltható".

A lakosság eldobó csomagolások iránti preferenciájára való hivatkozás is kissé megtévesztő. A fogyasztó ma már nem tud választani, sőt az egyoldalú marketing és a rafinált piacpolitika eltorzítja az értékrendjét. Minél nagyobb mértékben vissza kellene állítani a letéti és betétdíjak rendszerét, hiszen a környezet és a fogyasztók számára ez a rendszer lenne a legkedvezőbb, és az inverz logisztika is visszakapná régi funkcióját!

3) Házi komposztálás: zéró logisztika

Nem tárgya ennek a vitának, ezért csak nagyon röviden említem meg, hogy a magyar háztartások mintegy fele olyan helyzetben van (olyan helyzetbe hozható!), hogy a hulladékuk 30-35%-át kitevő szerves frakció házilag komposztálható. A nagy regionális komposztáló beruházásokban gondolkodó politika és a bonyolult és költséges inverz logisztikai rendszerek helyett zéró logisztikát javaslunk: ezeken a helyeken a szerves hulladékot helyben kell hagyni és helyben kell hasznosítani. Mindehhez komoly tájékoztató munka, szakmai segítség és ellenőrzési rendszer kell, amelyet az állam és a civil szervezetek közösen képesek kiépíteni és működtetni.

4) Motiváció: arányos és differenciált szemétdíj

Jelen pillanatban önkéntesen szelektál és/vagy komposztál a polgárok környezet iránt felelős része, és megkockáztatom, hogy ők kisebbségben vannak az össznépességen belül. A szívós környezeti nevelési munka mellett egy olyan motivációs rendszert is kell teremteni, amely minden polgárt elér. Erre jó eszköznek ígérkezik - a fent említett betétdíjak mellett - a szemétdíj rendszer átalakítása. Megjegyzem, a szemétdíj rendszeréhez alkotmányos és fogyasztóvédelmi szempontból is hozzá kell nyúlni, sőt a jelenlegi helyzet a szolgáltatóknak sem jó. A közeljövőben komoly díjemelkedés várható, ami könnyen komoly politikai és szociális feszültségeket szülhet. A jelenlegi díj igazságtalan sok szempontból, de leginkább az igénybevételi arányokat és a környezettudatos erőfeszítéseket nem tükrözi. Sok elvárásunk van a díjjal kapcsolatban, amelyek közül itt azt emelném ki, hogy legyen differenciált, tehát ösztönözze az egyes hulladékáramok hasznosítását vagy komposztálását; és legyen ösztönző, tehát támogassa a megelőző mentalitást és a tudatos fogyasztást. Erről szakmapolitikai vitát kezdeményeztünk az érintettek között, és ha sikerül az elvekben megállapodni, akkor nagy szükség lesz a logisztikai szakemberekre, hiszen nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy miként mérjük az egyes háztartások hulladéktermelését és hogyan számítjuk a ki a hulladékdíjat egyes háztartásokra lebontva. Hiszen nem a hulladékgyűjtés a logisztikai kihívás, hanem ez! Kérjük a Logisztikai Híradó olvasóit, legyenek partnerek ebben a folyamatban!

Szilágyi László

a Hulladék Munkaszövetség elnöke, a KukaBúvár szerkesztője

a cikk a Magyar Logisztikai Beszerzési
Készletezési Társaság szakmai lapjában, a Logisztikai Híradóban jelent meg.