Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A leggazdagabbak szennyezik a bolygót

  • 2015. december 14.
  • PKata

OxfamA világ leggazdagabb 10 százaléka tehető felelőssé a bolygó teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy feléért, miközben a legszegényebb 3,5 milliárd csupán a 10 százalékot adja az összes kibocsátásnak, miközben a világon a legszegényebbek mindössze csak az egytizedéért felelősek a Föld teljes szén dioxid-kibocsátásának, mégis többnyire olyan országokban élnek, melyek a leginkább sérülékenyek a klímaváltozással kapcsolatban – derül ki a párizsi klímacsúcs idején kiadott jelentésből.

 

Az egyenlőtlenség terhe

A klímaváltozás és a gazdasági egyenlőtlenség szorosan összefügg, miközben a 21. század legfontosabb kihívásai közé tartoznak – mondja a dokumentum mellé kiadott közleményben Tim Gore, az Oxfam élelmezésügyi és klímapolitikai vezetője. Párizs egy sokkal emberibb gazdaság felépítésének kezdetét kell jelentse, amely nem csupán a gazdagoknak és a legnagyobb kibocsátóknak kedvez, hanem a szegényeknek is, akik a legkevésbé felelősek a szennyezését, miközben ők a legsérülékenyebbek – tette hozzá Gore.

A héten kiadott jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a leggazdagabb 1 százalék tagjainak 175-ször lehet nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a legszegényebb 10 százalékhoz tartozóknak. Éppen ezért az Oxfam azt hangsúlyozza – utalva a párizsi találkozóra –, hogy minden megegyezés legfontosabb lakmuszpapírja, hogy mennyiben segít a legszegényebbeknek, bárhol is éljenek. A délkelet-ázsiai régióban például egyre gyakoribbak az áradások az emelkedő vízszint miatt

The_rich_the_poor

 

Brutális arányok

Tovább pontosítva a számokat, az Oxfam megállapította, hogy Kína szegényebb felének – durván 600 millió ember – teljes kibocsátása mindösszesen az egyharmada volt annak a mértéknek, amely az amerikaiak leggazdagabb 10 százalékához – nagyjából 30 millió ember – köthető. A gazdagoknak, a magas kibocsátóknak, elszámoltathatóknak kellene lenniük szennyezéseikért, függetlenül attól, hol élnek” - jelentette ki Gore. Mindazonáltal könnyű elfelejteni, hogy a gyorsan fejlődő gazdaságok adják még mindig a világ legszegényebb lakosságának többségét – tette hozzá Gore. Miközben pedig nekik is ki kell venniük a részüket a fair munkamegosztásból, a vezető szerepet még mindig a fejlett gazdaságoknak kellene betölteniük. 

CO2_percentage

 

Forrás:

http://www.investor.hu és  http://www.theguardian.com