Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leépítések a környezetvédelemben?

  • 2004. július 14.
  • humusz
24 környezetvédő szervezet tiltakozik a környezetvédelmi minisztériumot érintő tervezett költségvetési megszorítás miatt

Alulírott magyarországi környezet- és természetvédő szervezetek megdöbbenve fogadtuk azokat az elképzeléseket, miszerint a Kormány tervezett megszorító intézkedései ahhoz vezethetnek, hogy akár 25%-os leépítés lesz a környezetvédelmi igazgatási szektorban. Határozottan tiltakozunk a környezetvédelem forrásai, a környezetvédelmi igazgatás létszáma további csökkentése miatt.

Amennyiben a tervezett döntések megvalósulnak, a Medgyessy kormány súlyosan megszegi a választási kampányban a civil zöld szervezeteknek tett vállalásait, amelynek első pontja szerint csak olyan jogszabály kerül elfogadásra, beleértve a költségvetési és adótörvényeket, amely nem csökkenti a környezet- és természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét.

Emlékeztetünk arra, hogy a 2004. évi költségvetés elkészítésénél is a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium költségvetését csökkentette egyik legnagyobb mértékben a Medgyessy kormány.

Hazánk Európai Uniós csatlakozásával a környezetvédelem ügye felértékelődik. Az európai normák és kötelezettségek hatékony megvalósításához a környezetvédelmi területi igazgatás jelentős létszámbővítésre lenne szükség, amely létszámbővítésekre a magyar kormányzat a csatlakozási tárgyalások során ígéretet tett. A környezeti érdekek EU szintű képviseletéhez és a gazdasági ágazatokban való érvényesítéséhez a minisztériumi kapacitások megerősítése szükséges. Az EU kötelezettségek és a magyar lakosság életminősége a környezetvédelem forrásainak bővítését igényli, a szektor számos területén a szelektív hulladékgyűjtéstől a biodiverzitás védelméig.

Amennyiben további csökkentések lesznek a Minisztérium költségvetésében a környezet- és természetvédelem területi szervei, illetve a központi igazgatás a csőd szélére kerül. Ezt a döntést egyetlen felelős magyar kormány sem vállalhatja fel.

Budapest, 2004. július 13.

Aláírók:

  • Beklen Alapítvány
  • Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesület
  • Bocs Alapítvány
  • Csalán Egyesület
  • CSEMETE
  • Dráva Szövetség
  • E-misszió Egyesület
  • Energia Klub
  • Életfa Környezetvédő Szövetség
  • Független Ökológiai Központ
  • Herman Ottó Természetvédelmi Kör
  • Holocén Természetvédelmi Egyesület
  • Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz)
  • Humanista Mozgalom - Zöld-Narancs Akciócsoport
  • Lanius Egyesület
  • Levegő Munkacsoport
  • Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
  • Magyar Természetvédők Szövetsége
  • Reflex Egyesület
  • Terézvárosi Zöld Kör
  • Tisza Klub
  • Tudatos Vásárlók Egyesülete
  • WWF Magyarország
  • Zöld Akció Egyesület

További információ: Schmuck Erzsébet (Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ), tel. 30/ 466 00 53
Farkas István (MTVSZ), tel.: 1/216-7297, 20/ 444 9779