Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még az Űrben is szemetelünk

  • 2014. május 21.
  • noripalko
Szerző: 
noripalko

A NASA kutatása szerint hatalmas mennyiségű űrhulladék kering a Föld körül. A 10 cm átmérőjűnél nagyobb tárgyak a már nem működő műholdakról és rakétákról váltak le, veszélyeztetve a még működőeket valamint a Nemzetközi Űrállomást.

Az újabb és újabb különböző célra épített műholdak működésével a régieket gyakran a sorsukra hagyják, rengeteg szemetet generálva ezzel az Űrben. Kína például 2007-ben egy időjárási műholdat semmisített meg, mely körülbelül 150 ezer darabra robbant szét. A repeszek azóta több ezer km/h-s sebességgel keringenek a Föld körül. Az űrszennyezés olyan mértékű, hogy 2012-ben a NASA orbitális pályán mozgó űrszondáinak nyolc alkalommal kellett kitérniük a feléjük közeledő űrszemét elől. A kisebb darabok elégnek, viszont a nagyobbak elérhetik a Földet, mint ahogy ez 1997-ben meg is történt egy hordozórakéta 250 kilós darabjával.

A megoldáson több ország is dolgozik.

- A Japán Űrkutató Ügynökség (JAXA) kifejlesztett egy szerkezetet, amely egy vékony rozsdamentes acélból és alumíniumból készült zsineghez hasonlít. Ezt a hulladékhoz csatlakoztatnák, és a kötél által gerjesztett elektromosság lassítaná annak keringését, mely végül a Föld atmoszférájában elégne. Az eljárás hátránya, hogy időigényes, és a kötél akár működő műholdakba is ütközhet.

- Sváci kutatók a CleanSpace One projekten dolgoznak. Ez olyan műhold lesz, melynek feladata, hogy eltérítse az űrszemetet. Egy Svájc által működtetett régi műhold befogása lesz a CleanSpace One első küldetése. A rendkívül gyorsan keringő céltárgyat a Föld légköre felé húzná a szerkezet, ahol mindkettő elégne.- 

- Az Egyesült Nemzetek Szervezete Világűrbizottságának Tudományos és Technikai Albizottsága is foglalkozik az űrhulladék prolémájával. Hasonló célból a NASA is alapított egy ezzel foglalkozó szervezetet. Feladatuk, hogy méréseket végezzenek, és technikai megoldásokat dolgozzanak ki a szennyezések csökkentésére.