Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A foszfátmentes mosópor a túlélést jelentheti a vizek élővilágának

  • 2011. június 27.
  • Scheuer Zsuzsanna

megelőzésA mosószerekben használt foszfátok 2013-as betiltását követően 2015-től a foszfáttartalmú mosogatószerek is tiltólistára kerülhetnek.

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága szerint a mosóporok mellett a mosogatószereknek se lenne szabad foszfátot tartalmazniuk. A foszfátok lágyítják a kemény vizet, és ezzel hatékonyabbá teszik a tisztítószereket, de amint a szennyvízzel együtt a felszíni vizekbe kerülnek, rontják a vízminőséget, elősegítik az algásodást, amelynek következtében a halak és egyéb vízi élőlények nem jutnak elegendő oxigénhez. A foszfátok miatt elszaporodó algák többek között a Dunában és a Balti-tengernél is problémát okoznak.

A környezetvédelmi szakbizottság június 15-én üdvözölte a Bizottság tervét mely szerint 2013. január 1-jétől betiltanák a mosóporokban a foszfát felhasználását, ugyanakkor azt szeretnék, hogy 2015-től a tiltás terjedjen ki a mosogatógépekben használt mosogatószerekre is. A Bizottság viszont nem kötelezné, csak ösztönözné a gyártókat arra, hogy fejlesszenek ki foszfátmentes mosogatószereket, mivel a most használt mosogatóknak nincs igazi alternatívájuk.

foszfátmentes logóBill Newton Dunn liberális brit képviselő, a téma parlamenti felelőse szerint tény, hogy a mosogatószerek foszfáttartalmának csökkentése kapcsán nem sikerült ugyanazt megvalósítani, mint a mosóporok terén. "Ugyanakkor vannak már foszfátmentes szerek a piacon, a gyártók folyamatosan fejlesztik termékeiket. Reális elvárás, hogy a következő négy évben, mielőtt a javasolt tiltás életbe lép, a gyártók többsége olyan foszfátmentes terméket tudjon ajánlani, amelynek a tisztító erejére sem lesz panasz."

Néhány tagállam már most is próbálja korlátozni a foszfátok felhasználását a mosóporokban, de nincs egységesen meghatározva, hogy mi számít veszélyes mennyiségnek, máshol pedig csak a mosószergyártókon múlik, hogy megpróbálják‑e már így is elejét venni a természetes vizek szennyezésének és a vízminőség romlásának.

Forrás: EP.hu