Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Belefulladunk az e-hulladékba

  • 2014. április 14.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A címben látható állítás kicsit túlzás: nem mi, európaiak, fulladunk majd bele az elektronikai hulladékokba, hanem a világ két legnagyobb e-szeméttelepe környezetében élők. Az érintettek leginkább a kínai Guiyu tartomány és a ghánai Agbogbloshie lakosai. Erre a két helyre érkezik ugyanis a világ kiselejtezett elektronikai gépeinek a döntő többsége, sokszor illegálisan. Itt aztán amit lehet megjavítanak és eladnak a fejlődő országokba, vagy az értékes alkatrészek és fémek kinyerése érdekében darabokra bontják, elégetik a berendezéseket, ami jelentős környezeti és egészségügyi károkat okoz.

A világon évente keletkező mintegy 50 millió tonnányi e-hulladéknak alig 13 százalékát hasznosítják újra szakszerű körülmények között. A többi megy az említett két lerakó területre. A problémát fokozza a szakértők szerint az is, hogy a rohamosan fejlődő Kína, India és egyes Afrikai országok lakosai is egyre nagyobb mértékben halmoznak fel, illetve cserélnek le elektronikai berendezéseket, amelynek köszönhetően az előrejelzések szerint 2017-re már akár évi 65 millió tonna ilyen hulladék is keletkezhet.

Ráadásul Ghánában és Kínában sem a lehető leghatékonyabb módon igyekeznek kinyerni a még használható alkatrészeket, illetve nemes- és ritkaföldfémeket a gépekből. Egymillió darab mobiltelefonból például megfelelő újrahasznosítás mellett összesen mintegy 22,5 kilogramm arany, 248 kilogramm ezüst, 9 kilogramm palládium és nem kevesebb, mint 9000 kilogramm réz nyerhető ki. Ezeknek a nyersanyagoknak a kinyerése az úgynevezett „városi bányászattal” (urban mining) jelentősen csökkenthetné a hagyományos bányászatból fakadó környezeti károkat is.

Az értékes fémek kinyerésének egyik módja lehetne például a pirolízis alkalmazása, a folyamat során keletkező hőt pedig lehet fűtésére is használni. A megfelelő újrahasznosítás és szétbontás költségeit pedig csökkenthetné például a szabványosítás, mivel egy átlagos LCD televízió körülbelül 250 csavart tartalmaz, és ha az összeset ki akarnák szerelni egy készülékből, akkor 15 különböző csavarhúzóra lenne szükségünk.

A kinyerhető nyersanyagok mennyiségére és a hagyományos kitermelés kockázataira és költségeire tekintettel mindenesetre egyre több vállalat lát üzleti fantáziát az urban mining tevékenységben, az elektronikus hulladékok szakszerű újrahasznosításában. Olyannyira, hogy erre már üzleti modell is épült: a Fairphone például minden telefon eladásából származó bevétel egy részét, arra fordítja hogy régi telefonokat vásároljon fel Ghánában. A megvásárolt készülékeket ezután Európai újrahasznosító és feldolgozó üzemekbe szállítják. A modellnek persze csak úgy van értelme, ha az Európában kidobásra ítélt készülékeket el sem viszik Kínába vagy Ghánába, hanem helyben gyűjtenék be, és így az e-hulladékhegyek is csökkenénék.

forrás:chikansplanet.blog.hu