Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kuka helyett a rászorulóknak: közösségi hűtő a fölös élelemnek

  • 2016. május 17.
  • sklania

A Frome-ban működő közösségi hűtőszekrénybe bárki berakhatja a felesleges élelmiszerét, és bárki kiveheti innen, amire szüksége van.

A Somerset megyei Frome városában április végén beüzemelték Nagy-Britannia első közösségi hűtőszekrényét. A kezdeményezők ettől azt remélik, hogy ettől megváltozik a közösség hozzáállása az élelmiszerekhez.

A hűtő mindenki számára nyitva áll, aki élelmiszert tenne bele, vagy éppen innen szeretne ételt, vagy alapanyagot kivenni magának.

A kezdeményezés gazdái szerint a közösség hűtőszekrénye a nélkülözők számára is hozzáférhetővé teszi a friss élelmiszert, amihez más módon esetleg nem juthatnának hozzá. És persze lehetőséget ad a helyi vállalkozóknak, vagy a helyi lakosoknak, hogy megosszák másokkal mindazokat az ételeket, amiket már nem használnak fel a lejárati dátum előtt.

A helyiek bármit felajánlhatnak a zöldségektől kezdve a csomagolt élelmiszereken át a szendvicsekig. Nyers húst, halat és tojást viszont nem fogad a hűtő. Az adományozóktól mindössze azt várják el, hogy tegyen egy cetlit az élelmiszerre, amiből kiderül, hogy mi az, és mikor tették oda.

A közösségi hűtőszekrényt minden nap önkéntesek ellenőrzik, takarítják, és kiveszik, ha valami megromlott, vagy lejárt a szavatossága. A hűtő reggel 8 és este 8 között tart nyitva, éjszakára bezárják.

A hűtőszekrényt a Loop de Loop nevű épületben állították üzembe, itt egy kis kávézó is található. A most színes-csíkos házikó egykoron nyilvános illemhely volt a város központjában.

A közösség hűtőjének ötlete egy magánvállalkozás és a városi tanács együttműködése során valósulhatott meg. Frome önkormányzatát nem a hagyományos nagy pártok, hanem egy kis helyi párt, a Frome Párt vezeti.

Ali Barclay alpolgármester szerint az egész onnan indult, hogy megnézték, lehetne-e valamit kezdeni a Frome-ban is tapasztalható élelmiszer-pazarlással.

- Spanyolországban és Németországban már vannak hasonló kezdeményezések, innen jött az ötlet. Reméljük, hogy a legtöbb adományozó helyi vállalkozás, iroda, kávézó, vagy étterem lesz. Készítettünk egy felmérést, és kiderült, hogy rengeteg ételt dobnak ki naponta a városban – mondta Frome alpolgármestere, Ali Barclay.

Az ötletgazdák és a helyiek is bíznak benne, hogy így sikerült csökkenteniük a kidobott ételek mennyiségét, a rászorulók pedig friss ételhez juthatnak a közösségi hűtőből.

 

forrás:

http://hu.euronews.com/2016/05/05/kuka-helyett-a-raszoruloknak-ez-a-kozossegi-huto