Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Környezetvédelem a jog útvesztőjében

  • 2015. június 29.
  • Abigail

Nehéz a dolga annak, aki laikusként szeretne fellépni valamely környezetvédelmi ügyben, hiszen számtalan jogszabály van, amire tekintettel kell lenni illetve figyelembe kell venni. A nemrégiben változó jogszabályok sokasága, a megváltozott illetékességi területek és hatáskörök tovább nehezítik a helyzetet.

Mire hivatkozzunk?

Egyénileg felvenni a harcot egy-egy környezetszennyezőnek ítélt üzemmel, céggel kapcsolatban, vagy megszüntetni például egy illegális hulladéklerakási gyakorlatot szinte lehetetlen. Ha ilyet tapasztalunk környezetünkben és szeretnénk tenni valamit a környezet védelméért, akkor először tájékozódjunk! Kérjünk jogi tanácsadást ügyvédtől vagy környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó civil szervezetektől, hiszen a kapott információk birtokában máris tisztább képet láthatunk arról, hogy van-e lehetőségünk tenni valamit, és ha igen, mit. Fordulhatunk továbbá a Környezet- és Természetvédelmi Hatóságokhoz is, ám tudnunk kell, hogy idén áprilistól a korábbi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségek önállósága megszűnt, és a megyei Kormányhivatalokba integrálták őket, azok Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályaként.

A változás egyik aspektusa, hogy mindössze a név változott, tehát a folyamatban lévő ügyeket is viszik tovább a korábban megjelölt határidők betartásával. Illetékességi területeik ugyanakkor megváltoztak: a korábbi vízgyűjtő terület alapú felosztás helyett, ma már megyei alapon vannak felosztva. Illetékességük területeit a 71/2015 (III.30) Korm. rendelet rögzíti. Megmaradt viszont az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, mely az egész ország területén rendelkezik illetékességgel. Tudnunk kell még ezzel kapcsolatban, hogy a megyei kormányhivatalok járnak el első fokon a környezet- és természetvédelmi ügyekben, míg az Országos Felügyelőség másodfokon. A változtatások érintették a hatóságok eljárási és szolgáltatási díjait is, érdemes ezekről is tájékozódni. 

Tavaly szeptembertől a vízügyi hatóságok is átalakultak és a vízügyi hatósági feladatokat a katasztrófavédelem látja el. Mind a vízügyi, mind a környezetvédelmi hatóságok eljárási díjait külön rendeletekben (13/2015. (III.31.) BM rend. és 14/2015. (III.31.) FM rend.) került szabályozásra. A korábbi díjtételek alapvetően nem változtak, de a számlatulajdonosok nevei és a számlaszámok igen.

Civil érdekérvényesítés

A civilek jogainak gyakorlatban történő érvényesítése nem egyszerű feladat. Ahhoz, hogy az emberekben erősödjön a társadalmi részvétel iránti igény és érvényesíteni tudják az emberek civil jogaikat, nagyon sok ismeretátadó előadás szükséges. A környezetvédelmi civil szervezetek is tudnak ezen a területen segíteni, ha az emberek hozzájuk fordulnak, és tudják őket segíteni korábbi tapasztalataik átadásával, jogi tanácsadással, összefogással. A környezetvédelmi ügyekben történő civil fellépésnek az egyik legnagyobb hajtóereje ez utóbbi: minél szélesebb társadalmi réteg lép fel a környezetszennyezőnek ítélt tevékenység ellen, annál nagyobb siker várható.

A civilek társadalmi részvétele az ilyen ügyekben ma már nem csak elfogadott, hanem előnyös is, ám a gyakorlatban sokszor nem várt akadályokba és nehézségekbe ütközik. Például civil szervezet csak akkor jelentkezhet be ügyfélként egy eljárásba, ha az egyesületi formában működik. Sokszor ugyan szélmalom harcnak tűnhet egy-egy környezetvédelmi ügyben való fellépés, ám ne feledjük: a mi és gyermekeink jövőjéről van szó minden esetben.

 

Szuhi Attila