Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Környezetbarát hulladékszállítás

  • 2018. október 17.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) konferenciasorozatot szervezett – az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával – annak érdekében, hogy a hulladékkezeléshez kapcsolódó innovatív megoldásokra hívja fel a figyelmet. A rendezvények célja a hulladékkezelési közszolgáltatás jövőképének és fejlesztési irányainak feltérképezése volt, az innovatív hulladékkezelési technológiák bemutatásán keresztül. 

2017 nyara óta három konferencia lebonyolítására került sor, melyből az utolsó 2018 áprilisában zajlott le, fókuszában a hulladékgyűjtés és -szállítás témakörével. Itt szó esett a NHKV Zrt. által kijelölt új hulladékgazdálkodási régiókhoz kapcsolódó hulladékgyűjtés járatoptimalizálásáról, ami az új rendszerben idő- és költségmegtakarítást eredményez. 

A résztvevők megismerhették az automata sebességváltóval szerelt hulladékgyűjtő járművek előnyeit, illetve az IVECO által kínált elektromos, CNG és LNG hajtású hulladékszállító járműveket is.

Az NHKV Zrt. képviseletében Kövecses Péter fejlesztési és stratégiai igazgató a KEOP, az ISPA és a KEHOP támogatások integrációs tervét vázolta fel. Kiemelt célként jelölte meg a biológiailag lebomló hulladék eltérítését a hulladéklerakóktól, egy másik országos program pedig a szemléletformálással, a felelős hulladékgazdálkodás kialakításával, a visszagyűjtött haszonanyagok mennyiségének növelésével foglalkozik. 

A szakmai színvonal emelése érdekében az NHKV Zrt. támogatja a humánerőforrás életpálya modell kialakítását. Ehhez kapcsolódott a 2017 őszén, a Gödöllői és a Miskolci Egyetem közreműködésével elindult hulladékkezelési szakmérnök képzés, amely 2018-ban is várja a hallgatókat.

 

Elektromos hulladékgyűjtő

 

Magyarországon, a keletkező hulladék mennyisége meghaladja a napi 12 600 tonnát. Az Electromega Kft. hulladékgyűjtő járművei teljes mértékben elektromos hajtásúak, ami csökkentett szervizigényt, jelentős gázolaj megtakarítást és nulla CO2-kibocsátást eredményez. 

Az alacsony szervizigény elsősorban abból adódik, hogy ezeknél az autóknál nincs kipufogó, katalizátor, üzemanyag rendszer, kuplung, sebességváltó, ergo kevés a meghibásodásra okot adó elem. Ezeken kívül kevés a beépített súrlódó és hőleadó elemek száma, így a motor élettartalma jelentősen megnő. 

Az elektromos energia jelenleg még főleg fosszilis erőforrásból származik, ennek zöld energiára váltása a jövő kihívása. Az e-kukásautók végsebessége 80 km/h és egy töltéssel 150 Km-t közúton és akár 100 Km-t gyűjtés közben képesek megtenni napi 8 óra munkavégzéssel, akár 10-18 mázsa hulladék begyűjtéssel mindeközben 10-12% hegyjáró képeséggel rendelkezik az Elektromos Hulladékgyűjtő.

 

Az e-kukásautók többféle igényhez igazodva, különböző méretben érhetők el. 

 

A 13 tonnás MIDI a belvárosi szűk utcákban használható. 

Az URBÁN fantázia névre hallgató autó 18 tonnás, és ez is olyan városrészekben praktikus megoldás, ahol közel van az átrakó, hulladékégető vagy -feldolgozó telephely. 

A MEGA 26 tonnás elektromos üzemű hulladékszállító jármű nagyobb lakótelepeknél, sűrűn lakott, bérházas városi övezetekben optimális. 

Ezek mellett készül E-DRIVE, amely 13-, 18-, és 26 tonnás elektromosan meghajtott önjáró alvázat jelent, amire a végfelhasználó saját felépítményét szerelheti fel.

Az e-kukásautók 10-22 m3 felépítménnyel választhatók. 20-25 mp-s a tömörítési idő és 1:5 tömörítési arány érhető el.

A tervek szerint 450 gépkocsit gyártanának évente, amelyből egyharmad kerülne Magyarországon felhasználásra a többi külföldi piacokra. 

Az Electromega autói jelenleg Pécsett, Debrecenben és Budapesten gyűjtenek.

 

Lovas kocsis hulladékszállítás

 

A hulladékgyűjtés egy másik alternatívája a lovaskocsival történő módszer. Egy teherautó 100 kilométeren közel 100 liter üzemanyagot fogyaszt a lépésben történő haladás miatt. A lovas kocsi nem lassúbb, viszont jóval csendesebb, valamint üzemanyagfogyasztása és légszennyezése is nulla. A Zöld Bicske Nonprofit Kft. számításai szerint a kétféle üzemeltetési mód hasonló költségekkel jár. (A táblázatban két kukásautó és a helyettük alkalmazható négy lovaskocsi valamint a távolsági szállítást megoldó két kisteherautó éves üzemeltetési költségét hasonlítottuk össze.)

Teszár Tamás, a Kft. képviselője ugyanakkor kiemelte, hogy 100 ezer lakos szelektív hulladékának begyűjtésekor a lovaskocsis módszer több humán-erőforrást igényel. Az alkalmazottak akár a közmunkaprogramból is átvehetők, hiszen a munkakörök betöltése nem igényel szakképzettséget, a lovaskocsi hajtásához csak KRESZ vizsga szükséges, szemben a kukásautó vezetésével, amelyhez elengedhetetlen a “C” kategóriás jogosítvány.

A lovas kocsi 100 százalékban önellátó, szigetüzemű villamosenergia rendszerrel működik, hazai gyártásban készül, újrahasznált alkatrészek feldolgozásával. A felépítmények kézi csörlővel cserélhetők, legyen szó 8 köbméteres konténerekről, szelektív hulladékgyűjtő szigetről vagy sétakocsi felépítményről.

A bicskei kezdeményezéshez hasonlóan Nagyvázsonyban is elindul a pilot tesztelés. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a zajhatás, a hajnali kukásautós ébresztés elkerülése miatt, alternatív megoldásként gondolt a lovas kocsival történő szemétszállítás tesztelésére. A lezajlott próbaüzem kimutatta, hogy már a félig telt szelektív konténerek esetén is hatékony a fogatos üzemeltetés. A szűk utcák, gyenge aszfaltok, az üdülő- és kertvárosi, kertes házas övezet is jobban kedvez a lovas hulladékszállításnak és a helyi lakosok is örömmel fogadták a csendes, teljes mértékben környezetbarát alternatív rendszert. Emellett az NHKV Zrt. és a lovas társadalom is nyitott a megoldásra és szakmailag támogatja a projektet. Politikai oldalról is támogatottságot élvez az elgondolás, mivel ökoturisztikai és vidékfejlesztési lehetőségeket rejt. 

Az innovációs konferenciasorozat folytatása 2018. október 30-án Budapesten, a Benczúr Hotelben lesz (Budapest, VI., Benczúr utca 35.), amelynek szakmai partnere továbbra is az NHKV Zrt. - eddigiekhez hasonlóan. A következő konferencián helyet kap a szemléletformálás és a környezeti nevelés is, hangsúlyt helyezve a környezettudatosságra és a helyes hulladékkezeléssel kapcsolatos ismeretterjesztésére.

 

A képek és a hír forrása: greenfo.hu