Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Komposztálás Ünnepnapja 2016 - Nyertesek

  • 2016. december 16.
  • Peti

Október hónap folyamán országszerte a komposztálás körül forgott az élet számos intézményben és közösségi kertben. Összesen 54 beszámoló érkezett hozzánk, ezek közül választottuk ki a legkreatívabb óvodai, iskolai és közösségi kerti megvalósításokat.

A Galgamenti Népfőiskola és a Humusz Szövetség közös kezdeményezése a Komposztálás Ünnepnapja 2016-ban is nagy érdeklődésnek örvendett.
A beérkezett beszámolókat öröm volt olvasni. Jobbnál-jobb környezeti nevelői munkáról, és széles körű szemléletformálásról tettek tanúbizonyságot a szöveges és képes (helyenként videós) beszámolók.
 
Nem volt könnyű kiválasztani a legjobbakat, hiszen minden pályázó a helyi sajátosságaira épített, összehasonlítani is nehéz a különböző hátterű intézményeket, csoportokat.
A döntésnél a fő szempontunk az volt, hogy olyanokat emeljünk ki, akik valami új színt visznek a komposztos környezeti nevelésbe. Az egyedi, kreatív ötleteket, újdonságokat kerestük. Külön örültünk azoknak a programoknak, melyekbe beépült a "Hüvelyesek Nemzetközi Éve" kezdeményezés is.
 
Kategóriánként 3-3 intézményt és egy közösségi kertet jutalmazunk szemléletformáló ajándékcsomaggal.
 
 
A pályázat nyertesei az óvodák közül:
Kis Morgó Óvoda (Kismaros)
Miske Óvoda (Felsőörs)
Négyszínvirág Óvoda Zöld Tagóvodája (Szigethalom)
 
A pályázat nyertesei az iskolák közül:
Budapest XVIII. ker. SOFI Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
Szegedi Arany János Általános Iskola
Várkerti Általános Iskola Vásárhelyi András Tagiskolája
 
És végül de nem utolsósorban közösségi kert kategóriában:
Zengőkert (1194 Budapest Zengő u - Kasza János utca sarka)
 
 
Gratulálunk mindenkinek!
A szemléletformáló ajándékcsomagokat január folyamán postázzuk el a nyerteseknek.