Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kína nagy fémhulladékvásárló lett

  • 2005. szeptember 01.
  • humusz

aludoboz2.jpg"A kínai ipar gyors fejlõdése miatt megnött az igény a réz és alumínium hulladékra is az ázsiai országban."

Vajon a magyar PET palackokat az aludobozok is követeik majd?

"A közelmúltban a kínai hatóságok megszüntették az alumínium öntvényekre kivetett exportadót, ez a nevezett nyersanyag szállítását fellendítheti és vele az alumínium-hulladék iránti igényt is, elsősorban az ilyen importot. Ez utóbbi ugyanis vámmentes, abban az esetben, ha a felhasználók exportálják a belőle készült terméket. Máskülönben is szerény, másfél százalékos az importvám, amire 17 százalék áfa rakódik még. Alumínium hulladékból az idei év első hét hónapjában a kínai import 78 százalékkal 930,9 tonnára nőtt, ebből Honkongból jött 246,6 tonna és 204,5 tonna az USA-ból. Január eleje óta a kínai fémhulladék-importőrök csak bejegyzett szállítóktól vásárolhatnak, de több mint 3 ezer ilyen külföldi szállított jegyzett be még tavaly december végéig a kínai kormányzat és most újabb regisztrálásokra van lehetőség."


Forrás: greenfo