Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiderült, kik szemetelnek a legtöbbet Európában

  • 2017. november 30.
  • PKata

Az európai ember átlagosan 31 kilónyi szemetet termel egy évben

A kölni székhelyű Német Gazdasági Intézet által közölt tanulmány szerint az írek termelik a legtöbb műanyag szemetet Európában, az átlag mintegy kétszeresét, összesen 61 kilogrammot – írja az origo.hu. Az Eurostat adatai szerint a bolgárok teljesítenek a legjobban, ők éves szintek csak 14 kilónyi szemetet halmoznak fel, de annak is kicsivel több mint 60 százalékát újrahasznosítják. Ez az arány az íreknél alacsony, alig éri el a 30 százalékot. Ezen adatok alapján jócskán akad még hova fejlődniük környezettudatosság terén ahhoz, hogy elérjék az európai átlagot, ami 31 kilogramm szemetet és 40 százalékos újrahasznosítási arányt takar.

szemetember

 

Hétszer több műanyagot szórunk szét, mint a ’70-es években

Világszerte 2015-ben több mint háromszáz tonna műanyag szemét keletkezett, amely jócskán meghaladta a negyven évvel ezelőtti átlagokat. A műanyag hulladék arányának növekedése azért veszélyes, mert nem bomlik le a környezetben, és a táplálékláncon keresztül bejut mind a növényi, mind az állati, mind pedig az emberi szervezetbe. A világtengereken ma már valóságos “műanyagszőnyegek” úsznak, amelyek az ottani élővilág létét is veszélyeztetik. A fenti okok miatt ezért egyre több kutató tekint a műanyagokra épp olyan veszélyforrásként, mint például a szén-dioxid üvegház hatású gázra.

A Földművelésügyi Minisztérium szervezésében Magyarország is részt vett az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányában, Adj új életet tárgyaidnak! jelmondattal (MTI-fotó: Krizsán Csaba)

 

Európai kezdeményezés a hulladék csökkentésére

A hulladék drasztikus növekedésének visszaszorítása érdekében Európában is egyre több lépést tesznek meg az utóbbi évtizedekben. Ennek egyik jó példája az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amely egy alulról jövő kezdeményezés. Ennek keretén belül lelkes önkéntesek 2009 óta valósítanak meg projekteket szerte a kontinensen november utolsó hetében. Változatos és figyelemfelhívó környezettudatos akcióikkal csoportok és közösségek csatlakozhatnak a tematikus héthez, amelyeket minden országban egy, a hulladékok keletkezését megelőző szervezet koordinál. Hazánkban a koordinátori szerepet a Földművelésügyi Minisztérium Környezettudatos Nevelésért és Szemléletformálásért felelős Főosztálya látja el.

A programok száma évről-évre egyre csak nő. 2012 az induláshoz képest kimagaslónak számított, akkor huszonhét országban mintegy tizenegy ezer esemény valósult meg a hulladékcsökkentés jegyében, 2013-ban pedig ez a szám már meghaladta a tizenkét ezret is. Az elmúlt években pedig nemcsak a rendezvények, hanem a résztvevő országok száma is gyarapodott. 2016-ban már harminchárom európai államban tartották fontosnak azt, hogy csatlakozzanak a környezet védelme mellette a fenntarthatóságot is megcélzó projekthez. Magyarországon tavaly már közel háromezer ötszáz rendezvény, fórum és program foglalkozott a hulladékcsökkentés kérdésével.

 

A műanyagra vonatkozóan új stratégiát vezet be az EU

A becslések szerint az előállított műanyag legalább egynegyede csomagolóanyag, amelynek jó része általában a kukában landol. Az Európai Unióban a csomagolásra szánt műanyag aránya az elmúlt tíz év alatt pedig nemhogy csökkent, hanem nőtt tizenkét százalékkal! Épp ezért most decembertől az EU a műanyagra vonatkozóan új stratégiát irányoz elő. A mostani célkitűzés az, hogy 2025-ig az elhasznált zacskók számát fejenként negyven darabra csökkenjen, és a csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya meghaladja az ötvenöt százalékot.

 

Forrás: https://www.hirado.hu/tudomany-high-tech