Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Karácsonyra Budapest a szemét fővárosává válhat

  • 2016. augusztus 30.
  • sklania

Miközben Budapest lakói országosan a legtöbbet fizetik háztartási hulladékuk elszállításáért, decemberre az egész rendszert csődbe viheti az állam által tervezett tízmilliárdos elvonás. A fővárosi képviselők jövő szerdán a főpolgármestert arra kérnék: azonnal egyeztessen az illetékesekkel, mert az utcák koszosak maradhatnak, s még a szelektív gyűjtés is leállhat.


Nem csak az baj az új állami hulladékgazdálkodási rendszerrel, hogy évente csaknem tízmilliárd forintot vonna el a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-től, a helyzet még súlyosabb: november végéig teljesen megszűnhet az eddigi budapesti szemétszállítási közszolgáltatás. Ezért a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén megbízná Tarlós István főpolgármestert, hogy azonnal egyeztessen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. vezetőivel. Az előterjesztés szerint az NHKV máig nem képes számlázni, az FKF továbbra is saját nevében, közvetlenül küldi ki a számlákat. A budapestiek országosan a legmagasabb összeget fizetik. A kedvezmények nélküli heti kukaürítés díja – 120 literes tároló esetén – 752 forint, míg ez az összeg Szegeden 635, Győrben 475, Budaörsön 448, Felcsúton pedig 390 forint. Az ellenzéki MSZP azt javasolja: utóbbi szintre vigyék le a budapesti díjat.

Ha azonban a közterület-fenntartó október 1-jéig nem kap az NHKV-tól úgynevezett megfelelőségi véleményt, a fővárosnak harminc napon belül egy hónapos felmondási idővel meg kell szüntetnie a közszolgáltatási keretszerződést. Bár az NHKV illetékesei korábban közleményekben nyugtatgatták a lakosságot, senki sem tudja, hogy ezután ki szállítaná el a közel kétmilliós főváros szemetét. Ha mégis maradna az FKF, és a kormány jelenlegi tervei szerint a vidéki szemétszállítók veszteségét a tízmilliárdos fővárosi nyereségből fizetnék ki, az elvonás pótolhatatlan veszteséget és hiányt okozna az önkormányzati cégnél.
 Mivel ebből az összegből hat-hétmilliárdot költöttek köztisztasági feladatokra,  Budapest a szemét fővárosává is válhat, és a szelektív hulladékgyűjtési rendszer is leállhat. Az új jogszabályok szerint ugyanis a begyűjtött haszonanyag (műanyag, fém, papír) az NHKV tulajdona. Mivel az állami cég képtelen átvenni a szelektív hulladékot, azt az FKF köteles begyűjteni, ám nem adhatja el, de nem is tárolhatja. Spórolásként felvetődött az eddigi szelektív hulladékgyűjtő szigetek és udvarok bezárása, ám ebben az esetben hazánk nem teljesítené az uniós előírásokat, s a fejlesztésre kapott több mint négymilliárdos európai uniós támogatást vissza kellene fizetni- írta a Magyar Nemzet.

 

forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2016/08/27/karacsonyra-budapest-a-szemet-fovarosava-is-valhat