Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megoldódott a hulladékszállítás ügye Szigetváron

  • 2010. október 16.
  • graczek

Ismét egy cég végezhet hulladékszállítást Szigetváron, miután a baranyai kisváros képviselő-testülete szerdai ülésén semmisnek nyilvánította azt a szerződést, amelyben Rodek Gyula (SZDSZ) korábbi alpolgármester testületi jóváhagyás nélkül bízott meg egy társaságot a közszolgáltatással.

A testület döntése egyben azt is jelenti, hogy a város nem fizeti ki azt a mintegy 15-16 millió forintot, amellyel július 1-je, a szolgáltatás kezdete óta tartozik a cégnek. A képviselők egyúttal döntöttek arról is, hogy október 14-től a hulladékszállításra kiírt közbeszerzési eljárás lezárásáig a régi szolgáltató Dél-Kom Kft.-t bízzák meg a hulladékszállítással. Fazekas Róbert, Szigetvár fideszes alpolgármestere a döntést követően azt mondta: bízik abban, hogy a közbeszerzés ez év végéig lezárul.

Az ügy előzménye, hogy a Pécsi Ítélőtábla még a nyáron jóváhagyta a Baranya Megyei Bíróság korábbi határozatát, amely kimondta: nem hatályos a szigetvári önkormányzat és az eddigi hulladékszállító, a Dél-Kom Kft. között létrejött szerződés. A bíróság szerint Szigetvár ugyanis a pályáztatás elkerüléséért a sellyei önkormányzat által korábban megkötött közszolgáltatási szerződéshez csatlakozva bízta meg a Dél-Kom jogelődjét, a Duna-Dráva menti Hulladékgazdálkodási (DDMHG) Kft.-t 2004-től tíz évre a hulladékszállítási feladatok ellátásával. Ehhez háromoldalú kontraktusra lett volna szükség, és Szigetvár csak a sellyeivel azonos határidőig szerződhetett volna a céggel.

A Dél-Kom arra hivatkozott, hogy az országban az elmúlt években több, ehhez hasonló megállapodás született, amelyeket a szakhatóságok jogosnak ismertek el, azok ellen sohasem emeltek kifogást. Ennek ellenére a táblabíróság a város javára ítélt. A jogerős bírósági döntés kötelezi az önkormányzatot arra, hogy közbeszerzést írjon ki az új szolgáltató kiválasztására, ez azonban nem történt meg.

Bírósághoz a Dél-Kom fordult, kérve, hogy állapítsa meg a közszolgáltatási szerződés hatályosságát, miután a szigetvári képviselő-testület többször is kimondta: a céget nem tekinti partnerének, és rendelkezett arról, hogy közbeszerzési eljárásban keres vállalkozót a helyi szilárd kommunális hulladék gyűjtésére, szállítására, valamint kezelésére.

Az előző ciklusban polgármesteri jogokat gyakorló szabad demokrata Rodek Gyula vis maiorra hivatkozva július elsejei hatállyal megbízta a Terra Holding Kft.-t a szemét elszállításával, annak ellenére, hogy a képviselők testületi ülésen megszavazták: amíg nincs új, jogos szolgáltató, a Dél-Kom Kft.-re bízzák a kommunális hulladékot. Az új hulladékszállítási megállapodást nem hagyta jóvá a jelenleg csődeljárás alatt álló város csődbiztosa.

Bíró Péter, a Dél-Kom ügyvezetője korábban az MTI-nek azzal érvelt, hogy a szigetvári testület döntése alapján cégük továbbra is jogszerűen végzi a szolgáltatást, és e tevékenységre a jelenleg is hatályos szigetvári közszolgáltatási rendelet is felhatalmazza a céget.

Rodek Gyula döntését akkor azzal indokolta az MTI-nek, hogy a bírósági határozat okán már nem létezik szerződés a Dél-Kom és Szigetvár között. Azt mondta: a közszolgáltatás egy napig sem szünetelhet, így sürgősen kellett keresni egy másik céget. Megjegyezte, a Terra Holding megbízási szerződéssel 10 százalékkal olcsóbban végzi a munkát addig, amíg nem sikerül közbeszerzéssel szolgáltatót találni.

Az alpolgármester úgy vélte: az önkormányzat adósságrendezési bizottsága jóváhagyta a kontraktust, s mivel azzal nem vállalt újabb kötelezettséget a város, megkötéséhez nincs szükség a csődbiztos ellenjegyzésére. Megítélése szerint törvényben előírt szolgáltatásról van szó, ezért a megállapodásról csak tájékoztatnia kellett a képviselőket.

Rodek Gyula ellen azóta hivatali visszaélés gyanújával eljárást indított a rendőrség. A nyomozók szerint a politikus azzal, hogy a helyi képviselő-testület döntésével szemben a közelmúltban nem a régi, hanem egy új szolgáltatóval kötött szerződést a hulladékszállításra, visszaélt hivatali helyzetével, és túllépte hatáskörét. Ennek következményeként végezte két cég a hulladékszállítást.

Forrás: Magyar Nemzet Online