Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar EU-elnökséget bírálta a francia környezetvédelmi miniszter

  • 2011. január 20.
  • Kump Edina

A francia kormány ökológiai ügyekkel is foglalkozó minisztere szerint "kissé nehéz helyzet" alakult ki Európában a környezetvédelmet illetően, mivel az Európai Unió soros elnökségét idén betöltő Magyarországot és Lengyelországot nem különösebben érdekli ez az ügy.

Nathalie Kosciusko-Morizet, az ökológia, a fenntartható fejlődés, a közlekedés és a lakásügy minisztere a nemzetgyűlés illetékes bizottságának keddi ülésén úgy fogalmazott, hogy 2011-ben az egyik legnagyobb tét a kiotói szerződés jövője.

Ha a következő nagy klímacsúcsértekezleten, 2011 végén Durban városban nem jutnak dűlőre - az iparosodott országokat illetően az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését számszerűen rögzítő - kiotói egyezményt felváltó megállapodásról, nem lesz többé kötelező érvényű eszköz, és fennáll a veszélye annak, hogy összeomlik a szén-dioxid kvóták kereskedelme - fejtegette a miniszter.

"Mindez a 2011-es év tétje, európai szinten kissé bonyolult összefüggésekben, mivel a soros magyar és lengyel (EU-) elnökség közül egyik sem mutat különösebb érdeklődést általában véve a fenntartható fejlődés és különösen a klímaváltozás elleni küzdelem iránt" - jelentette ki Kosciusko-Morizet, hangsúlyozva, hogy "legalábbis ők (a két ország) ezt mondják".

"A magyarok a környezetvédelmi munkacsoport brüsszeli ülésére azzal jöttek, hogy a környezetvédelem nem képezi részét prioritásainknak" - folytatta a miniszter.

Az 1997-ben aláírt és 2005 februárjában hatályba lépett kiotói egyezmény első szakasza 2012-ben lejár, és több ország, köztük Japán és Oroszország már világosan értésre adta, hogy nem kívánnak kötelezettségeket vállalni egy második periódusra.

Az Európai Unió soros elnökségét az idei év első felében Magyarország tölti be, a második félévben pedig Lengyelország.