Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Japán a 2020-as olimpiai érmeket újrahasznosított okostelefonokból fogja készíteni

  • 2016. augusztus 30.
  • sklania

Az extra karbonlábnyomú riói olimpia után Japán már most bejelentette, hogy a következő 2020-as tokiói olimpia a világ első környezetbarát olimpiája lesz.

A riói olimpia karbonlábnyoma minden eddigi olimpiát felülmúlt, a világ legnagyobb környezetszennyező sporteseményeként emlegetett riói olimpia CO2 kibocsátását 3,6 millió tonnára becsülik. Ezzel az eddigi rekordnak számító londoni olimpiát is felülmúlta, amely négy évvel ezelőtt 3,4 millió tonna széndioxiddal terhelte meg a Föld légkörét.

Újrahasznosított olimpiai érmek e-hulladékból

Az extra karbonlábnyomú riói olimpia után Japán már most bejelentette, hogy a következő 2020-as tokiói olimpia a világ első környezetbarát olimpiája lesz.

Az olimpiai érmek arany, ezüst és bronz alapanyagait például az ország elektromos hulladékából szeretnék előállítani, okostelefonok, tabletek, notebook-ok alkatrészeiből, írja a BBC.

 

Japán az egyik legtöbb e-hulladékot termelő ország

A rohamosan gyarapodó e-hulladék komoly terhelést jelent Föld számára, ezért fontos az újrahasznosítás, amit Japánban szigorú jogszabályokkal és gyűjtési akciókkal próbálnak megvalósítani. Nem véletlen, hiszen Japán az USA és Kína után a világ harmadik legtöbb e-hulladékot termelő országa.

2014-ben Japánban több mint 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet nyertek ki a kiselejtezett elektronikai eszközökből. Összevetve a 2012-es londoni olimpia adataival, ahol az összes érem legyártásához 9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet használtak fel, a japánok éves e-hulladéka bőven fedezni tudja a szükséges nemesfém mennyiséget.

Azért is fontos az újrahasznosítás, (melynek alapja az e-hulladék szelektív gyűjtése) mivel az újrahasznosított nyersanyagokból sokkal kisebb energiaráfordítás révén lehet ismét értékes termékeket előállítani, mint az ércek feldolgozásával, és miközben a szeméttelepeken tonnaszám gyűlnek az e-hulladékban lévő ritka nemesfémek, a Föld érckészlete kimerülőben van…

Tihanyi Petra

Forrás:

http://impressmagazin.hu/japan-a-2020-as-olimpia-ermeit-ujrahasznositott-okostelefonokbol-fogja-kesziteni/