Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ingyenes nyílt nap az MTA Ökológiai Kutatóközpontban

  • 2014. november 03.
  • Ressinka Agnes

A Magyar Tudomány Ünnepe 2014 "Kutatóhelyek tárt kapukkal" ingyenes rendezvénysorozat keretében új telephelyén mutatkozik be az MTA ÖK Duna-kutató Intézete.

A látogatók megismerhetik a Duna kutatásának témáit, többek között a dunavirágzást, az inváziós fajok problémáját és a Duna expedíció eredményeit, megtekinthetnek néhány laboratóriumot és kísérletet, több élőlénycsoportot, előadásokat hallgathatnak és megismerkedhetnek a kutatókkal is. A program keretében interaktív játékok segítségével mutatkozik be az MTA ÖK-hoz tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikuskert is.


A nyílt nap időpontja: 2014. november 18. (kedd) 10:00-16:00

Helyszín: MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet, 1113 Budapest, Karolina út 29.

ELŐADÁSOK
 
10:00 A Duna-kutatás története: Engloner Attila PhD, igazgató-helyettes, MTA ÖK DKI
10:30 A Duna algavilága: Kiss Keve Tihamér DSC kutatóprofesszor, Ács Éva DSC tudományos tanácsadó, MTA ÖK DKI
11:00 Mélyvízi halászat a Duna-expedíció során: Szalóky Zoltán tudományos segédmunkatárs, MTA ÖK DKI - György Ágnes Irma tudományos segédmunkatárs, MTA ÖK DKI - Weiperth András tudományos segédmunkatárs, MTA ÖK DKI
11:30 Ártérhasználat egykor és most - ökoszisztéma szolgáltatások és multifunkcionalitás: Biró Marianna tudományos munkatárs, MTA ÖK ÖBI
12:00 Fő kutatási irányok az MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetében: Mázsa Katalin tudományos főmunkatárs, MTA ÖK ÖBI
12:30 Makro-gerinctelen vizsgálatok a Duna hossz- és keresztszelvényei mentén: Szekeres József tudományos segédmunkatárs, MTA ÖK DKI - Csányi Béla PhD intézeti mérnök MTA ÖK DKI - Borza Péter PhD tud. munkatárs, MTA ÖK DKI
13:00 A Völgységi-pataktól a Duna vízminőségéig, avagy első kutatói lépéseim a gimnáziumtól az egyetemig: Hidas András hallgató, ELTE
13:30 A dunavirág rajzása: Kriska György PhD, osztályvezető MTA ÖK DKI - Egri Ádám tud. munkatárs MTA ÖK DKI - Kálmánczhelyi Farkas Alexandra tudományos segédmunkatárs MTA ÖK DKI
14:00 A Tisza-kutatás története: Lukács András Balázs tudományos munkatárs, MTA ÖK DKI 
14:30 Biológiai inváziók a Duna mentén: Puky Miklós PhD tudományos főmunkatárs MTA ÖK DKI- Ács Éva DSc tudományos tanácsadó MTA ÖK DKI - Kiss Keve Tihamér DSc tudományos tanácsadó MTA ÖK DKI - Bódis Erika PhD tudományos munkatárs, MTA ÖK DKI - Weiperth András tudományos segédmunkatárs, MTA ÖK DKI
15:00 A dokumentatív és a művészi fotózás a tudományos kutatásban: Potyó Imre tud. segédmunkatárs, MTA ÖK DK

 

                                                                                                                                                                                                                                  Forrás: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hírlevele