Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

INFOLÁNC

  • 2004. október 08.
  • humusz
Az Internet alapú, térinformatikai hátterû, on-line környezeti információs rendszer nagy segítséget jelenthet mindazoknak, akik környezetünk állapotáról szeretnének többet megtudni.
Az INFOLÁNC a nyugat- és észak-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala megye), valamint Szlovákia és Ausztria hazánkkal határos területeinek környezeti állapotáról közöl adatokat magyar, német, szlovák és angol nyelven.

Célja, hogy az Európai Unió e régiójában élő polgár (önkormányzat, civil szervezet) a gyakorlatban is érvényesíteni tudja jogait, s nagyobb eséllyel szólhasson bele az őt, illetve környezetét érintő döntésekbe.

Az INFOLÁNC segíti a Nemzeti Környezetvédelmi Programban (NKPII), az Európai Unió 6. Környezetvédelmi Akcióprogramjában és az Aarhusi Egyezményben kitűzött célok megvalósítását, ugyanakkor a régió „háttérintézményeként” kívánja segíteni a környezetvédelemhez kapcsolódó, vidék- és területfejlesztési döntések előkészítését.

Az INFOLÁNC-on közzétett dokumentumok, adatbázisok, térképi fedvények kizárólag közérdekű információt tartalmaznak, személyiségi, adatvédelmi jogot nem sértenek.

www.infolink.hu