Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén magyar nyerte az Hervé-díjat

  • 2014. október 06.
  • noripalko
Szerző: 
noripalko

A díjat 2004-ben Lucien Hervé magyar származású fotóművész és felesége, Judith alapította, fiatalon elhunyt fényképész fiuk, Rodolf Hervé emlékére. A pályázatra idén is 25 és 43 év közötti hivatásos fotósok alkotásait várták. A díjra az emberi tevékenység által átalakított természet kérdését vizsgáló fotósorozatokkal lehetett pályázni.

A téma idén az újragondolt/újraalkotott természet volt.
2014. győztese a fiatal fotós, Péter Ildikó lett Ideiglenes című pályázatával, mely nyolc részből áll: Használaton kívül, Hulladék, Kertmozik, Cinkotai strandfürdő, Újpesti uszoda, Erzsébeti fürdő, Tájak, Fa és kanapé. Péter Ildikó képei olyan helyszíneket vesznek számba, ahol az ember valamikor újragondolta a természetet, de amint látszik, ez az újraalkotás egyáltalán nem lett sikeres. 

A nyertes képeket, valamint Anne-Lise Seusse külóndíjas alkotásait itt tekinthetik meg.

Forrás: index.hu