Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Papír hátán papír

  • 2014. március 12.
  • Bogi

A lehetőségek tárháza végtelen. Ezt bizonyítandó bárki megirigyelte volna az Újrapapír workshopunkon felsorakoztatott újrapapír fajtáit, mintáit és formáit.

Az Újrapapír Napja alkalmából március 11-én szakmai workshopot szerveztünk a kommunikációs szakma képviselőinek, célul tűzve ki az újrapapír használatának fellendítését és az ezzel kapcsolatban felmerült kételyek eloszlatását. Ehhez a papírszakma különböző területeiről érkező képviselőit hívtunk segítségül, hogy az érdeklődők átfogó képek kapjanak a témáról. A workshopon betekintést nyerhettek a papír életének körforgásába, azaz pl. hogyan és hányszor válhat egy papír újrapapírrá, megismerkedhettek a zöldnyomtatás lehetőségeivel, különös figyelmet fordítva a papírtípusokra és azok felhasználhatóságára, valamint követendő és kevésbé szerencsésen kivitelezett példákon keresztül világítottunk rá a visszásságokra és azok elkerülési módjaira.

A szakmai mondanivaló után kézműveskedéssel záródott a délután, néhány lehetőségen keresztül mutatva be, miképpen varázsolható rövid idő alatt is hasznos és/vagy díszes alkotás a szemétnek hitt papírhulladékból.

A kezdeményezésünk következtében minden év március elsején már egyre többen ünneplik az Újrapapír Napját, amiből egyértelműen kitűnik, hogy az emberekben valós az igény a környezet védelmére, és ennek érdekében ténylegesen hajlandóak lépéseket tenni. Bízunk benne, hogy az ezen ünnep során megismert jó kezdeményezések az év fennmaradó részében is gyakorolhatók és továbbfejleszthetők lesznek.