Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hulladékról a boltban kell gondolkodni

  • 2013. június 19.
  • graczek

A Humusz Szövetség és tagszervezetei a június 26-án induló országos Nulla Hulladék Turnén, harminckét fesztiválhelyszínen várják a hulladék csökkentése és megelőzése iránt érdeklődő lakosokat.


A Humusz Szövetség országos kampányának fő célja a lakosság szemléletformálása olyan tanácsokkal, mindennapi tippekkel, amelyek a hulladék keletkezésének megelőzését, más megközelítésben az átgondolt fogyasztást és a hulladékszegény életmód terjedését segítik. A civil szervezet tagszervezeteivel együttműködésben valósítja meg a turnét.


Az elmúlt évek egyre intenzívebb kampányai nyomán a lakosság számára egyre nyilvánvalóbb környezetvédelmi probléma lett a hulladék. Legtöbben azonban egyedüli és hatékony megoldásnak tekintik a szelektív gyűjtést. Ez a logika azonban távol áll a januárban hatályba lépett új hulladékos törvény (2012. évi CLXXXV. törvény) alapelveitől is. E szerint a hulladékkezelés során a környezeti szempontból legkedvezőtlenebb megoldás a hulladék lerakása, illetve égetése. Ennél egy fokkal jobb technológia az energetikai hasznosítás, még jobb az anyagában történő hasznosítás (újrafeldolgozás, illetve erre használják a köznyelvben az újrahasznosítás kifejezést). A tényleges újrahasznosítás - és itt nem a begyűjtésről van szó - a hazai ipari oldalon még alig alakult ki hazánkban. A gyakorlatban a szelektíven gyűjtött hulladékunk nagy része külföldön végzi. Értékes alapanyagokat exportálunk, miközben egész Európában teret nyert az erőforrás-hatékonyság gondolata, amelynek lényege az erőforrásokkal való takarékos bánásmód nem csupán a környezeti szempontok miatt, hanem a gazdasági függőség csökkentése miatt. Fontos megjegyezni, hogy az újrahasznosítás akkor nyer értelmet, ha a fogyasztók később a visszanyert anyagokból készült termékeket választják. Ezeknél kisebb környezeti terhelést jelent az újrahasználat (avagy újratöltés), amelyre csomagolások tekintetében Magyarországon elvétve találunk példát. Vitathatatlanul a legkörnyezetkímélőbb az a fogyasztási és termelési mód, amely során cél, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Ez az ún. hulladékos hierarchia, amelyben a megelőzés kap prioritást, más szóval a boltban kell elkezdeni ezen gondolkodni.


„A nulla hulladék koncepciója az elmúlt húsz évben teljesedett ki. Ez egyszerre jövőkép és gyakorlati iránymutatás egy olyan életmód kialakításához, ahol – a természetben zajló fenntartható körforgás mintájára – nem keletkezik végleges hulladék, mert minden, a folyamatokból kilépő anyag egy másik helyen felhasználható erőforrásként jelentkezik.” – mondta a hazánkba májusban ellátogató Dr. Paul Connett kémia professzor, a New York-i St. Lawrence Egyetem tanára, az American Health Studies nevű szervezet igazgatója, a nulla hulladék stratégia megalkotója. A professzor az elmúlt évtizedekben több mint 2000 előadást tartott a világ számos országában a nulla hulladékról.


A Nulla Hulladék Turné elindulásával Magyarországon is vetítésre került a számos díjat besöprő, a Cannes-i filmfesztivált is megjárt Trashed c. film. Candida Brady dokumentum-riportfilmje a világszinten egyre fokozódó hulladékproblémákat tárja fel. A film főszereplője Jeremy Irons keresztül-kasul járta a világot, hogy bemutassa fogyasztói társadalmunk visszásságait, a film zenéjét pedig Vangelis jegyzi. A film – a Humusz Szövetség szakmai közreműködése révén – magyar felirattal is elérhető a www.humusz.hu/trashed oldalon.


„A hulladékszegény életmód kialakításában nem csupán az egyéneknek, hanem a helyi közösségeknek is kulcsszerepe van, ezért gondoljuk úgy, hogy a civil szerveződésekre kell alapozni azt, hogy a hulladékmegelőzést előtérbe helyező gondolkodás teret nyerjen az elsősorban üzleti alapokon működő hulladékgazdálkodás érvei felett. Az EU előírásoknak megfelelően az országnak 2013. december 21-ig kell elkészítenie az Országos Hulladékgazdálkodási Terv részeként az Országos Megelőzési Programot, amely remélhetőleg iránymutatásul fog szolgálni minden szereplő számára ezen a területen, beleértve a hulladékgazdálkodáson kívül eső érintetteket is.” - mondta Graczka Sylvia, a Humusz Szövetség elnöke. „A Nulla Hulladék Turné keretében ösztönözzük az erőforrásokkal való takarékos bánásmódot, gyakorlatias, mindennapi tippekkel szolgálunk a lakosságnak, és lehetőséget kínálunk arra, hogy a helyi nulla hulladékos civil szervezetekhez kapcsolódva aktívan is tegyenek közvetlen környezetükben a változásért.”


A fesztiválok beharangozói folyamatosan megjelennek a www.humusz.hu/nullahulladekturne  oldalon, a Humusz Szövetség Facebook oldalán, továbbá a helyi napilapokban is.

 

További információ:
Humusz Szövetség
tel: (1) 386 26 48
e-mail: [email protected]