Hulljon a férgese!

  • 2017. március 10.
  • Abigail
Szerző: 

Egyre igazabbnak érzem az egyik kedves tanáromtól hallott bölcsességet.

„Nem mi uralkodunk a tárgyakon, hanem azok uralkodnak felettünk.”

Legtöbbünknek ismerős kép az okostelefonokra meredő szemek a metron, az utcán, de a hitvesi ágyakban, vendégségben, sőt, még a vécédeszkán ülve is.

A kapkodó, útközben reggeliző, kávézó, híreket olvasó emberek tömegei. A bevásárlás mint heti rituálé. A műanyagba csomagolt termékek, amikről egyre kevésbé tudjuk, mit tartalmaznak. A munka, amit muszáj csinálni, és az élet, ami egyre inkább ezek körül forog.

 


 
Tárgyak és viszonyulások

 

Most arról írok, hogyan spórolok életidőt.

Előveszem és leporolom az idő pénz című közhelyet: a pénz idő akképpen, hogy megszerzéséért időt áldozunk munkára, elköltése időbe telik, a javak karban tartása, rendezgetése, óvása szintén.

A szüleim például, és sokan az ő generációjukból sok tárgyat elraknak, mert jó lesz még.

Alig akad náluk szabad falfelület: mindenhová polcokat szerelnek, de akárhány polc kerül is fel, rövidesen megtelik, és megint újabbakat kell feltenni.

Bizonyos mennyiségű tárgy már mintha energiát vonna el.

Az általam említett réteg nem költekezik sokat, ám amije van, arra nagyon vigyáz, sőt előfordul, hogy alig akarja elengedni.

Gyerekkoromban megfeleltem a mintának: bedobozoltam a kincseket, tartalékoltam a nasikat.

Ki tudhatja mikor kap legközelebb? Így lett tele penészes, megkövesedett csokikkal, megsárgult cetlikkel, törött játékokkal a szekrényem.

Ma már jellemzően könnyebben szabadulunk meg a dolgoktól, hiszen a következő sarkon vehetünk belőle egy újat- ugyan miért sajnálnánk rá azt a kevés pénzt?

Aztán végül vágjuk is ki a felesleget, ami eleget porosodott már, lomtalanításkor a ház elé, jobb híján a kommunálisba,  esetleg a szelektív gyűjtő mellé ömlesztve, így gyors a szabadulás, kielégül a praktikum, az egyszerűség iránti szükségletünk.

Az más kérdés, hogy hová kerül. És itt, ezen a ponton igazat adok a gyűjtögetőknek annyiban, hogy megbecsülik a tárgyat, az anyagot, a belefektetett pénzt és energiát.

A modernebb felfogásban viszont hasznosnak és követendőnek tartom, hogy nem szabad ragaszkodni a holmikhoz, mert félő, hogy az ellenőrizetlenül áramló kacatok könnyen lavinává duzzadnak, és átláthatatlan káosszá olvadnak össze.

Ezt a két remek elvet, a tárgyak és az anyagok tiszteletét ötvözném a tárgyak elengedésének képességével, a titkos hozzávaló pedig, legalábbis számomra a tudatosság mind a szelektálásban, mind a beszerzésben.

 
A gyakorlat

 

A három kulcstényező megléte elengedhetetlen a fenntartható léthez.

A fenti elv értelmében ruhásszekrényem tartalmát a felére csökkentettem.

Néhány éve már szinte csak ruhacseréken szerzek holmikat: általában ingyen (hogy pontosak legyünk: egy mosás áráért) új cuccokhoz jutok átlag kéthavonta, cserébe az én régi, megunt holmijaimért, a holmi pedig újra használatba kerül, vagy adományként végzi.

Amióta tudom, hogy bármikor szerzek másik pólót a cseréről, kevésbé is ragaszkodom a régiekhez, és a legfelszabadítóbb, hogy a ruhaboltokban legtöbbször csak ámulni járok be: 3000 egy pólóért? Huhh.

Távoli, hogy a fizetésem 30 százaléka fixen ruhákra folyt el.

Amit csak tudok, igyekszem másodkézből megszerezni, ld Jófogás, Facebook-hirdetések, cserék, adományboltok.

Ha a rendszer részeként szemléled, valóban szükséges az új nyakkendő, az öltöny, az autó vagy a márkás parfüm. Elvárás.

 
Szükségletek

 

Maslow piramisa nem tartalmazza az öltöny vagy a parfüm szavakat.  Szükségleteket nevez meg. A szükségletekhez különböző stratégiákon át jutunk el. Ha menő állásom van, amihez parfüm, öltöny, utazások, céges kocsi dukál, akkor valószínűleg az önbecsülést, önmegvalósítást élem meg egy mások által vágyott élet megteremtésével. Esetleg a biztonságot élem meg abban, ha jóval több pénzem van, mint amennyit el tudok költeni.

Ám ugyanezt a biztonságot megélhetem egy kis vidéki házban veteményessel, kézműves tárgyak eladásával, de szélsőséges esetben akár még egy reszkető agyaglepkéket gyártó manufaktúra által is.

És nem azt mondom, hogy soha nem veszek semmit. De igyekszem elsőként a szükségletet megkeresni. Milyen szükségletemet próbálom kielégíteni azzal, hogy megveszem a legújabb telefont?

Vagy milyen szükségletem elégül ki egy okostelefon által?

Biztonság? Tisztánlátás? Kommunikáció? Egyszerűség? Praktikum?

Ezek az eszközök rendkívül hasznosak, személy szerint én a praktikum miatt tartom őket fontosnak.

De sokak életében mintha a személyes, az intim idő csak a második helyen szerepelne, sőt az intim térben állandóan jelen vannak ezek az eszközök.

Milyen szükséglet mondatja ezt velem?

Az intimitás, meghittség, tisztelet, figyelem, mélység, csend iránti szükségletem.

Már jó ideje újra és újra felteszem magamnak a kérdést:

Van olyan szükségletem, amire rendszeresen nem jut időm? Mit tudok tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon?

 A szükségletek végtelen számú stratégiával elégíthetőek ki.

 
Tudatosság

 

Itt jön be a képbe a tudatosság, a kommunikáció önmagammal, és a meglévő hiedelmek, automatikus gondolatok megkérdőjelezése: ha a valódi szükségletemhez kapcsolódok, nem lesz már olyan könnyű vágyat ébreszteni bennem egy adott termékre, de a tudatosított és megélt szükségletekkel kevésbé érvényesül akár az internet szívó-hatása is.

Igyekszem szem előtt tartani azt is, hogy nem csak egyéni szükségletek vannak, de ha ökológiai szempontból nézzük, a fajunknak,  a bolygón élő többi fajnak, az utódainknak, és az ő utódaiknak is szüksége van táplálékra, élőhelyre.

Mivel ilyen mértékű a fogyasztásunk, a hulladéktermelésünk és ekkora az ökológiai lábnyomunk, és mivel ilyen rengetegen vagyunk ezen a bolygón, kénytelenek leszünk szembenézni ha nem is a problémával, de annak következményeivel mindenképpen.

Itt fontos újra megemlítenem az anyagok tiszteletét. Remek dolog, ha el tudjuk engedni a régit, de vállaljunk is felelősséget azért, amit megveszünk. Lássuk be, hogy minden termékbe amit birtokunkba veszünk, valaha nyersanyagot fektettek, energiát, időt, munkát, pénzt, vizet, élőlények életét, ami másrészt biztosan megjelenik akár szennyezésként egy folyóban, akár kibocsájtott szén-dioxidban, akár néhány óra gyermekmunkában, akár vegyipari szennyezésben.

Így, amíg még van rá esély, igyekszem egyrészt az én életembe is beépíteni olyan szokásokat, amik csökkentik az ökológiai lábnyomomat.

Ha ezzel összhangban cselekszem, megélem a hozzájárulást és az élet szolgálatát.

Sokan mondják, hogy nem lehet egy rendszert megváltoztatni, amíg benne vagyunk. Sokan multiknál dolgoznak. Nincs hová menniük. Dress Code van, és a szülőin is árgus szemek lesnek, de senki sem várja el, hogy dobjuk el az életünket. Kis lépésekkel, saját tempóban, de érdemes tudni mi felé szeretnénk haladni.

A lényeges kérdés inkább az, hogy valóban szükségünk van-e a legújabb mobilra, minden hónapban új ruhára, kozmetikai termékekre, édességekre (és folytathatnám a sort) valóban fixek-e a havi fixnek hitt kiadásaink, vagy csupán a szokásainkat nem mertük eddig megkérdőjelezni?

 

Akinek tetszik ez az szemlélet, ajánlom a következő, átfogóbb, egymást támogató „filozófiákat”:

 

slow mozgalom

mindfullness

körkörös gazdaság

nulla hulladék

erőszakmentes kommunikáció

 

forrás: abiblog.cafeblog.hu

Új hozzászólás