Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hulladékot nem lerakni kell, hanem kevesebbet termelni

  • 2005. december 11.
  • humusz
Magyarországon jelenleg 2600 helyen van kisebb-nagyobb szemétlerakó, és ebbõl csak 1300-nak van legális mûködési engedélye. A kartaliak a minap tüntettek a tervezett hulladéklerakó ellen. Ugyanakkor az elõcsatlakozásunkkor a környezetvédelem, és ezen belül a hulladékkezelés jelenti az egyik legnagyobb gondot.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is súlyosnak tartja az ország hulladékkezeléssel kapcsolatos gondjait.

Figyelem! Az interjú 2003-ban született...

Azt gondolom, hogy Kartal ügyében a kartaliaknak kell elsősorban dönteni. A tegnapi tüntetésen valóban tíz ember felvonult, közülük négyen viseltek egy kartali feliratú táblát. De nem is ez az érdekes kérdés, hanem az, hogy vajon sikerül-e előbbre jutni az ország hulladék-gondjainak megoldásában vagy pedig nem. Magyarországon jelenleg 2600 helyen van kisebb-nagyobb szemétlerakó, ebből 1300-nak van most még legális működési engedélye. A maradék 1300-ból 600-at illegálisan továbbra is használnak, környezeti szempontból ezek elfogadhatatlanok, és azt kell mondanom, hogy amikor az Európai Unióhoz csatlakozunk, de egyébként is, amikor olyan követelményeket kell támasztanunk, hogy egy hulladéklerakó terület ne szennyezze az ott levő talajvizeket, ne tegye tovább tönkre az élővilágot, akkor azzal kell számolnunk, hogy ebből a most még legális, 1300 hulladéklerakóból talán néhány tucat maradhat működésben.

- De ezeket is korszerűsíteni kell, ha éppen most már nem korszerűek, ugye?

- Természetesen, de a hulladékkérdés megoldása nem a hulladéklerakás, hanem sokkal kevesebb hulladéknak kellene keletkeznie. Ma Magyarországon 450 és 500 kilogramm körüli az éves fejenkénti hulladéktermelésünk. Ugyanez az arány Csehországban, Lengyelországban, Romániában másfél mázsával kisebb. Tehát a magyar hulladéktermelési kedv, vagy szándék az utóbbi egy évtizedben olyan mértékben megnövekedett, hogy ez társadalmi méretekben óriási anyag- és energiapazarlást jelent, másrészt pedig a környezetre egy olyan terhelést, ami nem mehet így tovább.

- A csomagolóanyagok nagy részét újra lehetne hasznosítani. Ahhoz viszont, hogy ez így legyen, kellene egyfajta környezetvédelmi tudat és kellene az a rendszer, ami a szelektív hulladékgyűjtés. Igen ám, de amikor szelektíven gyűjtik a hulladékokat, a kedvet igencsak rontja, amikor megérkezik a kukás autó, és a szelektíven gyűjtött hulladékokat egybeborítva elviszi. Szóval mind a két oldalnak, a fogyasztónak is, a felhasználónak is meg az erre hivatott szerveknek is kellene gondoskodni arról, hogy ez a dolog működjön.

- Pontosan így van, és éppen ilyen rendszereknek a létrehozatala szükséges Magyarországon. Tehát annak a feltételeit is meg kell teremteni, hogy adott esetben a lakosság is képes legyen szelektíven gyűjteni a hulladékot. Ehhez többféle kuka kell például, az elszállításnál különböző rendszer a hagyományostól. Megjegyzem zárójelben, hogy az ország számos helyén, például Győrben vagy Pécsett, ilyen rendszerek működnek. De amikor ez létrejön, utána még szintén gondoskodni kell egy megfelelő hulladékkezelő bázisról. Egy olyan bázisról, ahol a hulladéknak az utóválogatása megtörténik, ahol a szétválogatott anyagok megfelelő tárolása történik, olyan vállalati rendszer, amelyik ennek a kereskedelmét, forgalmazását, újrafeldolgozását lehetővé teszi. Ezután fennmarad még valamennyi hulladék, amit nem lehet újrahasznosítani, ennek egy része elégethető, tehát energiát lehet vele termelni és csak a végén ez az iciri-piciri az, ami lerakásra kerül. Ilyen komplex hulladékgazdálkodási programokat szeretnénk, hogyha létrejönnének az ország különböző helyein, ahol számos település összefog annak érdekében, hogy ezek a rendszerek működőképesek legyenek.

- De akkor hova kerülnek ezek a hulladéklerakók, tudniillik az nagy probléma lehet, ha egy település úgy dönt, hogy náluk ne legyen.

- Igen, ez a nagyon jól ismert "csak ne az én udvaromba" című szindróma, amit a nemzetközi környezetvédelmi szakirodalom évtizedek óta tanulmányoz. Megoldást kell találni.

- Mivel lehet kecsegtetni egy települést, hogy vállalja el, hogy nála legyen.

- Hadd kezdjem az országgal. Az országnak mindenképpen jobb, hogyha az említett 2600, környezetre ártalmas módon működő lerakó helyett az a körülbelül száz lerakó jön létre, amelyik viszont elengedhetetlenül szükséges. És ahelyett, hogy legyen sok száz vagy több ezer környezeti szempontból nem biztonságos lerakó, legyen nagyon kevés, de az legyen biztonságos.

- Ezzel biztosan mindenki egyetért, és azt mondja, hogy az a 200 nagy, ami korszerű, az is jó, hogy legyen, csak ne itt legyen.

- Azt gondolom, hogy egy település nemcsak a károkat szenvedheti el, hogyha egy ilyen dolog történik, és ő befogad adott esetben egy hulladékkezelő bázist és esetleg emellett egy lerakót is. Egy ilyen telephely nem különbözik egyetlen korszerű üzemtől sem, és sokkal kisebb környezeti ártalmat okoz, mint mondjuk egy autóbuszgarázs.

- Mert fokozottan figyelnek rá.

- Ide anyag kerül, ezt az anyagot kezelik, ebből az anyagból újabb feldolgozások után más anyagok keletkeznek és valamennyit, amit nem tudnak kezelni, azt ott le lehet rakni civilizált módon, olyan követelmények mellett, ahol a talajvizek nem szennyeződhetnek, ahol a környező élővilágnak nem okoznak ezzel kárt, és amikor megtelik egy ilyen földfeltöltés vagy egy hulladéklerakó, akkor azt rekultiválják és lesz a helyén egy domb. El lehet menni Kőbányára, ahol a hajdani téglagyári gödrökbe szemetet hordtak, ott egy gyönyörű park van.

-A hulladék csökkentésének egyik módja vagy legalábbis része, hogy a környezetvédelmi szabályokat szigorítják, és bevezetik például a környezetterhelési díjat. Erről évek óta volt szó, most elszánt a kormányzat arra, hogy ezt bevezetik. Az emberek azt gondolják, hogy ezt a bizonyos környezetterhelési díjat valószínűleg a gyártók át fogják hárítani a fogyasztókra, tehát áremelkedést okoz és itt már biztosan nem olyan barátságos ez az egész dolog, elvileg mindenki egyetért vele.

- Igen. 1995 óta megvan a törvényi lehetőség erre, de eddig nem éltek vele. Abból kell kiindulni, hogy az adórendszernek a szerkezete változik. Tehát bizonyos adónemek helyett, a mi esetünkben a személyi jövedelemadó csökkenése miatt kieső állami bevételek helyett más állami bevételeket kell teremteni. Az a kérdés, hogy az állam mit adóztasson meg. Az egyik cél az, hogy az élőmunka terhei csökkenjenek, a versenyképességet javító intézkedések legyenek, tehát a vállalkozások terhei is, ahol lehet, csökkenjenek, viszont valahonnan a bevételt be kell szedni. Itt lehetne bármi egyébből is beszedni, de alapfilozófiai kérdése egy adórendszernek, hogy a jó dolgokat adóztatja-e vagy a rossz dolgokat. Ha a környezetet szennyező tevékenységeket adóztatjuk, akkor a rossz dolgokat adóztatjuk. Tehát az én véleményem szerint, ha megjelenik egy gazdálkodó szervezet, rendszer számára és végső soron a fogyasztó számára is, aki ennek a termékeit valahogy igénybe veszi, annak az ára, hogy a környezetben mekkora kárt okoz ez a tevékenység, akkor ez társadalmilag hasznos, előremutató dolog.

- Úgy gondolja, hogy méltányosnak tartják az emberek, tehát inkább elfogadják ezt a hétköznapi életben az emberek, mondván, hogy ezt mégiscsak meg kell fizetni, hiszen az árak valóban valószínűleg emelkednek azoknak a termékeknek az árai, amelyeknek a gyártói környezetterhelési díjat fizetnek?

- A csomagolásról beszéltünk, tehát aki több csomagolást, aki több energiát, aki több anyagot fogyaszt, és aki több kárt tesz a természetben, az fizessen többet. A szennyező fizessen elve itt is érvényesüljön. De ez igaz a szelektív hulladékgyűjtésre is. Hogyha a jövőben valaki szelektíven gyűjt vagy eleve a hulladék mennyisége szerint fizetne, és nem egy kirótt átalány alapján, akkor megjelenne az érdekeltség. Nem örül az ember annak, hogy a víznek olyan magas ára van, amilyen a víz- és csatornadíjakkal együttvéve, de érzékelni lehet, hogy azóta az ivóvíz bázisainknak a terhelése, a vízfogyasztás milyen tekintélyesen csökkent.

- Nagy gond Magyarországon az, hogy a szennyvizek nagy része tisztítatlanul ömlik élő vizekbe. Ez Budapest területén is így van még, de így van az országban mindenfelé. 4200 milliárd forintot szán környezetvédelmi beruházásokra a Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003 és 2008 között. Változik-e lényegesen ebben valami?

- Korszakos változások lesznek. A szennyvizek kezelések tekintetében kialakul valamennyi nagyvárosunkban a teljes csatornázás és a szennyvizek teljes körű kezelése. Itt óriási adósságaink vannak, Európától nagyon el vagyunk maradva, de ezekhez a programokhoz az Európai Uniótól igen jelentős támogatást kapunk ugyanúgy, ahogy a hulladékgazdálkodási programokhoz is. Tehát azt lehet mondani, hogy ezeket a nagy projecteket 50 százalékban az Európai Unió fizeti, ahogy például az Észak-Pest megyeit is, ahol a kartali kérdés zajlik. De az egyetlen kérdés az, hogy valóban igényt tartanak-e azok a települések, akiknek a felelőssége megoldani a szennyvízproblémát éppúgy, mint a települési hulladék, a szemétproblémát. Igényt tartanak-e az Európai Unió adta sok milliárd forintos támogatásra vagy nem. Ha nem tartanak igényt, akkor azzal kell számolni, hogy a bevételi forrás, amely a települések lakóiként körülbelül 50-100 ezer forint nagyságrendet tesz ki, ezt igénybe veszik-e vagy nem. Ha nem akarják, akkor saját erőből kell majd a gondokat megoldaniuk.

Az interjút Kristóf Gábor készítette a Magyar Rádió Online Itthon rovata számára