Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hulladékégetésnek az USA-ban nincs jövője

  • 2006. július 03.
  • humusz
incineration_usine_small_120A lakosság és az önkormányzat nyomására idõ elõtt be zárták a Chichago melletti Hinsdale kórházi égetõjét. A kórház igazgatója elmondta, azért zárták be idõ elõtt az égetõt, hogy fenntartsák a jó kapcsolatot a helyi közösséggel. “ 100 éve elfogadott tagjai és jó partneri vagyunk a helyi közösségnek. Ez a lépés ennek a hagyományak a folytatása”

 

A lakosság és a z önkormányzat fő kritikája az égetővel szemben az volt, hogy rákkeltő dioxinokat és nehézfémeket (higany és ólom) bocsát ki a levegőbe. A civil szervezetek álláspontját a döntéshozók is átvették. A kormányzó Rod Balgojevichis kijelentette, hogy a kórházi égetőket be kell zárni, hiszen drágák, környezetszennyezőek és létezik alternatívájuk.

Az USÁ-ban a 80-90-es években még 6200 kórházi égető működött, azonban az elmúlt két évtizedben sorra kerültek elő olyan tudományos eredmények, amelyek az égetők káros hatását bizonyítják, így elkezdődött az égetők bezárása. Ma már a 6200 égetőből alig működik 250. Hasonló tendencia figyelhető meg a lakossági kommunális hulladékégetőknél is, a 90-es évek csúcsa óta számuk 1/3-dal csökkent. A hulladékégetésnek az Egyesült Államokban nincs jövője.

Forrás: Chicago Tribune, 2006 June 30.

GAIA: Waste Incineration: A Dying Technology

Bővebb információ: Szuhi Attila, Hulladék Munkaszövetség 30/563-7749 , [email protected]