Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Holcim: környezeti hatástanulmány a tervezett cementgyárról

  • 2006. július 25.
  • humusz
A Holcim részletes környezeti hatástanulmány kidolgozásával folytatja a Nyergesújfalura tervezett új cementgyárának felépítésére indított engedélyezési eljárást. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fõfelügyelõség (OKTVF) másodfokon is elutasította két Komárom-Esztergom megyei civilszervezet és öt önkormányzat fellebbezését az elsõ fokon eljáró hatóság közbensõ határozatával kapcsolatban.
Ez utóbbi előírja, hogy megadott szempontok figyelembe vételével a Holcim készítse el az új gyár részletes környezeti hatástanulmányát. A másodfokú határozat megállapítja azt is, hogy a civilszervezetek fellebbezése nem alapos. A közbenső határozattal szemben értelemszerűen nincs jogorvoslati lehetőség.
A Holcim közleményében tájékoztat arról is, hogy hosszas előkészületek után létrejött a Nyergesújfalu és a környező települések polgárait tömörítő lakossági ellenőrző csoport, amely az új gyár létesítésének vonatkozásában képviseli a lakosság érdekeit. A közlemény rámutat: a Holcimnek a részletes környezeti hatástanulmányban választ kell adnia az előzetes környezeti hatástanulmányt elbíráló Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség által több mint 30 pontban összefoglalt kérdésekre. A cég szerint ez is a lakosság, a civil- és zöldszervezetek véleményének súlyozott figyelembe vételét tükrözi.
Az OKTVF határozata további néhány ponttal egészíti ki a szempontokat. Ilyen egyebek között az új gyár tájképbe illesztésének javítása fásítással, a Natura 2000 természetvédelmi területek védelme ökológiai átjárók biztosításával, továbbá a terület- és településfejlesztési tervekkel való összhang vizsgálata a forgalmi kapcsolatok figyelembe vételével.

Forrás: Holcim sajtóközlemény, Greenfo

Megjegyzés:Korábban civil szervezetek bejelentették hogy megtámadják a fellebbezés elutasítását, mert a Főfelügyelőség számos kérdést nem válaszolt meg. A lakossági ellenőrző csoportba egyetlen tiltakozó szervezetet sem hívtak meg.