Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hihetetlen, hogy egyesek mivel fűtenek otthon!

  • 2014. október 21.
  • névtelen (nem ellenőrzött)
A lakosság gyakran különböző okból kifolyólag (pl. pénzhiány, tájékozatlanság, hanyagság) veszélyes hulladékokat is eltüzel, amelyekkel akár kis mennyiségben is rendkívül mérgező anyagokat juttat a levegőbe. Ilyen a gumiabroncs és különböző műanyagok, köztük a PET-palackok, amelyek égetésével már nano mennyiségben is mérgező dioxinok keletkezhetnek. Magyarországon szükség lenne a veszélyeshulladék-égetés szabályozásának módosítására, illetve születtek javaslatok az ilyenek égetésekor keletkező anyagok vizsgálatára is.

Bár az elmúlt néhány napban tapasztalt napos, kellemes idő egyelőre feledteti a téli hideget, lassan beköszönt a fűtési szezon. Kevesen tudják azonban, hogy egyesek miket képesek elégetni otthon a súlyos mínuszok idején! Ennek járt utána a Kossuth Rádió Napközben című műsora.
A hallgatói beszámolók szerint az autógumi és a lakossági szemét mellett nem ritka, hogy egyesek pusztán hanyagságból veszélyes hulladékot tüzelnek el, ilyen például a műanyag palackok elégetése, amelyeket a szelektívhulladék-gyűjtőkből szereznek be. A flakonokat olajjal kevert fűrészporral és rongyokkal töltik fel, ez az elegy pedig alkalmas a fűtésre is.
Ugyanakkor a pénzhiány is szerepet játszik abban, hogy ilyen megoldásokat választanak az emberek - mondta a Kossuth Rádiónak a Fővárosi Levegőtisztaság-védelmi Kft. ügyvezetője. Steiner Ferenc hozzátette, sajnos az ehhez hasonló eseteket nem lehet megfelelően szankcionálni, ezért úgy véli, módosítani kellene a szabályozáson. "Igaz ugyan, hogy vannak szabályok, de nehéz betartani azokat" - jegyezte meg.
A kérdésre válaszolva kifejtette, a Fővárosi Levegőtisztaság-védelmi Kft. nem bírságolhat, ha az illetékes hatóság meg is bízza őket, akkor is csak méréseket végezhetnek. A vizsgálatok alapján pedig jól el lehet különíteni, hogy ki mivel tüzel. "A hulladékégetésből származó hamuban például ezerszer több ólom lehet, mintha fával tüzeltek volna" - magyarázta. Steiner Ferenc hangsúlyozta, további probléma, hogy az előbbi esetben olyan dioxidok keletkezhetnek, amelyek nanogrammnyi mennyiségben is rendkívül veszélyesek lehetnek az egészségre.
Az ügyvezető igazgató szerint példaértékű lehet az a Nyugat-Európa több országában alkalmazott módszer, amely során a kéményseprők is mintát vehetnek. Ezt a megoldást támogatja a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége is - jelentette ki a Napközben című műsorban a szervezet elnöke. Leikauf Tibor kiemelte, az egyszerűsített vizsgálatot a kéményseprő a helyszínen el is tudja végezni, ha pedig felmerül a gyanú, hogy nem megfelelő anyaggal tüzelt az illető, akkor további laborvizsgálatokat kérhetnek.
Magyarországon nincs ilyen előírás, és a technikai feltételek is hiányoznak - hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke. "A szakma készen áll, és támogatja ezt a megoldást, ennek bevezetéséhez azonban olyan továbbképzésekre és anyagi fedezetre van szükség, amely jelenleg nem áll rendelkezésre" - tájékoztatott Leikauf Tibor.

Forrás: hirado.hu