Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Heves megyéből

  • 2003. április 30.
  • humusz
Boldogon hatalmas takarítási kampány volt, 100 fõ vett részt rajta
Már több mint 27 csapat regisztrálta magát (ma is jelentkezett egy). Áprillis 5-én Boldogon volt nagy "takarítás". Még az Önkormányzati testület is derékig állt a szemétben. (Ez szó szerint így volt, mert egy holtágat takarítottak ki.) 13-án nyitották meg a Tájseb kiállítást, ahol az 5-i rendezvény fényképei, rajzok, plasztikák voltak megtekinthetők. Volt népdal, vers stb. Április 13-án négy településen közösen szedtük a ganét. Hatvan, Heréd, Ecséd és Rózsaszentmárton vett részt a rendezvényben. Az eredmény: több mint 400 fő résztvevő, több mint 60 m3 szemét összegyűjtése és 5 illegális lerakó feltakarítása. (Boldogon 5-én 25 lerakót térképeztek fel és 11-et fel is számoltak. Ott 100 fő vett részt a "buliban") 13-án több, mint 70 000 Ft értékben sorsoltak ki ajándékokat a résztvevőknek, illetve adtak át ajándékot a legaktívabbaknak. Boldogon a legaktívabbaknak.Petíciót is adtak a falu vezetőinek. De a legérdekesebb az hogy a Kissebségi Önkormányzat(!) is kivezényelte a romákat! Sőt a helyi vadásztársaság is részt vett a lerakók feltárásában.

A négy faluban a polgármesterek és a testületek is aktívan részt vettek a szervezésben kivitelezésben. Rózsaszentmártonban a vendégek (Privigyei Csaba, Lantos Csaba -KvVm, és jómagam, plusz a helyi média és a település vezetői vaddisznő pörköltel és jófajta vörös borral "múlattuk" az időt. Egyébként a díjak között sárkányrepülés is volt. Szóval nálunk jól telik a Tájsebes április.

Április 25-én Sarudon lesz egésznapos Tájsebes rendezvény.(Lerakó feltárással, gyerekeknek,versenyekkel, programokkal. Ugyanaznap Boldogon KukaBúvár Fesztivál(!) lesz. Ennek mikéntje még előttem is rejtély. Mindenkit szeretettel várunk!

Üdvözlettel: Füzér Zsolt