Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hangyabazár

  • 2016. február 11.
  • PKata

hangyabazárSzemétről, hulladékról sokat lehet hallani mostanában, azonban csak a lerakás, szelektálás tűnik fontosnak. Ha valóban fontosnak tartjuk a szemét, hulladék problematikáját, akkor elsősorban a megelőzésre, a minél többszöri felhasználásra kell törekednünk.  De igazából a hulladékgazdálkodás bármely lépcsőfokán szeretnénk is előremozdulást elérni, a beruházások mellett legalább annyira fontos a tudatosítás, az emberek meggyőzése annak hasznosságáról. Hiába helyezünk ki színes kukákat, ha azok tartama egybeöntve indul majd tovább, és csak a válogató állomáson kerül újra kategorizálásra. Hiába az igyekezet, ha kezünkből már jóval a gyűjtőedény előtt kiveszik a hulladékot, és ha a lakosság nagy része számára lehetetlen küldetés a termelt hulladékok 2-3-4 típus szerinti különválogatása. 

A Zöld SzékelyFöld Egyesület az elmúlt évek során számos olyan programot indított, amely ezeket a problémákat hivatott enyhíteni. Az olajgyűjtés talán a legismertebb ezek közül, ebben a programban hat év alatt több mint 10.400 liter olaj, 5535 kg papír, 10.366 kg elektronika stb. gyűlt össze. A nevelés terén is sikerült nagyobb lépéseket megtenni, hiszen megyeszinten közel 3.000 diáknak tartottunk tudatos vásárlással, szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tevékenységet.

A most induló Hangyabazár program egy jelentősebb lépés kíván lenni a gyakorlati hulladékmegelőzés felé. A program két részből tevődik össze. Egyrészt azok a csíkszeredai lakók, akik megunt, de még használható elektronikai berendezéseiket, kisebb bútorokat, könyveket stb. nem szeretnék a szemétbe dobni az egyesületnek adományozhatják. Az érdeklődők a kapcsolatot az egyesülettel az info[kukac]zoldszekely.ro email címen, valamint a 0742-125368-as telefonszámon vehetik fel. A beérkezett tárgyakat az egyesület önkéntesei felújítják, ha szükséges, vagy más használati tárgyakat készítenek belőlük, és népszerűsítve felajánlják mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy számukra hasznos lehet. 

Az upcycling, azaz a felhasznosítás nyugaton elég elterjedt fogalom igaz, ha közelebbről megismerkedünk vele, rájövünk, hogy habár nem tudtuk, hogy upcyclingolunk de már régóta mi is műveljük azt. A Hangyasuliban kiscsoportos tevékenység keretében igyekeznek majd a gyerekek megvalósítani az interneten keringő számos ötletet, a hulladéknak hitt tárgyakba életet lehelni. Mindezek a munkák kis tananyag formájában megtekinthetőek is lesznek, bízunk benne, hogy minél többen fognak másképp tekinteni a kidobásra ítélt tárgyakra.

A Hangyasuli az EGT 2009 – 2014 közötti időszakra vonatkozó támogatásából finanszírozott projekt, a Civil Támogatási Alap Romániában program keretén belül. A projekt összköltségvetése 71.379 euró, amelyből 64.226,82 euró a vissza nem térítendő támogatás.

Az EGT és a Norvég támogatásokkal kapcsolatos hivatalos információk megtalálhatók a www.eeagrants.org honlapon.

 Forrás: http://erdely.ma