Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gumifeldolgozó: Csányi enged a nyomásnak

  • 2016. február 01.
  • sklania

A Magyar Nemzet és az Index írt arról először, hogy egy Csányi Sándorhoz köthető vállalkozás gumifeldolgozó üzemet tervezett létesíteni Százhalombattán. A terv komoly tiltakozóakciókat szított a városban, ötezernél is többen írták alá az üzem ellen már a kezdetektől tiltakozó helyi önkormányzati képviselő, Szabó Attila által indított, a befektetésre nemet mondó petíciót, decemberben pedig ezernél is többen jelentek meg azon a helyi civil szervezetek által szervezett demonstráción, ahol többek között dr. Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár is felszólalt az üzem létesítése ellen.

A város polgármestere, Vezér Mihály facebookos profilján jelentette meg a legfrissebb információt, mely szerint Csányi Sándor bejelentette, hogy bár a gumifeldolgozó technológiai vizsgálatára felkérte a Magyar Tudományos Akadémiát, és a kapott vizsgálati eredménytől teszi függővé az üzem létesítését.

Az viszont biztos, hogy nem Százhalombatta lesz az a település, ahol a gumifeldolgozó felépül.

A technológia vizsgálatára azért van szükség, mert az eljárás gazdája, a Homatech Kft. független vizsgálóbizottság előtt még ne tudta teljes biztonsággal igazolni, hogy a gumifeldolgozás általa kidolgozott módszere valóban környezetbarát, fenntartható és piaci szempontokból is működőképes. A százhalombattai önkormányzat által felkért, vegyészekből és gumiipari szakemberekből álló műszaki szakértői bizottság például cafatokra szedte a részükre rendelkezésre bocsátott technológiai leírást, kiemelve, hogy a környezetbarát megoldás előzetes adatai többször is vagy olajipari szempontból értékelhetetlenek, vagy többszörösen túllépik a környezetvédelmi határértékeket. A technológia gazdája ezt a számára kínos eredményt azzal próbálta elhárítani, hogy a bizottságnak átadott dokumentáció nem a telepíteni tervezett üzem részletes leírása, hanem afféle propagandaanyag, a végleges tervek még nem állnak rendelkezésre annak ellenére, hogy korábban 2016 elejére már az üzem építésének startját tervezték.

 

A mostani döntésről szóló bejelentés nem sokkal az után érkezett, hogy először a százhalombattai önkormányzat, majd (szintén a százhalombattai Szabó Attila indítványára) Pest Megyei Közgyűlés is egyhangúlag tiltakozott az üzem megépítése ellen, vagyis a civil ellenállás mellett a helyi képviselők összefogása is kellett ahhoz, hogy az üzem végül ne épüljön meg.

A Homatech vezérigazgatójának viszont ez legalább a második elbukott kísérlete, amikor kétes technológiai hátterű szemétfeldolgozó megoldással házalt a magyar önkormányzatoknál. Korábban műanyaghulladékból gyártott volna olajat, de 2010-ben is hiába állt mögötte tőkeerős befektető, akkor sem lett végül sikeres beruházás az ötletből.

 

Forrás: http://index.hu/belfold/2016/01/29/gumifeldolgozo_csanyi_enged_a_nyomasnak/